NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1037

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1652.03.4-5.
Ügyszám 1037
Hely Szécsény praesidium
Ügyleírás Miután Jánossy András szolgabíró és Péchy György esküdt (egregii) előterjesztette a jelentését Egry István (egregius) kérelmére, ezen Egry István nevében és személyében törvényes prokurátora, Sárközy István (egregius) a vármegye által kiadott prokurátort valló levéllel felvétette a budai Bornemissza, másként Bolgár Pál (egregius) mint alperes elleni pert a nevezett szolgabíró és esküdt által visszahozott keresetben foglaltak alapján, s az ország törvényeinek, valamint a vármegye szokásjogának megfelelően azt kívánta, hogy kiáltsák ki megjelenésre a mondott alperest még annak előtte, hogy ő a keresetet előadná.A kikiáltás megtörténtével, miután az alperes fél személyesen megjelent, a felperes prokurátora a keresetben foglaltaknak megfelelően ítélethozatalt kért az alperes ellen.A nevezett alperes törvényes prokurátora, Zeke György a vármegye által kiadott prokurátort valló levéllel ünnepélyes protestációt terjesztett elő, amely szerint nem ért egyet a keresetben foglalt követelésekkel. Kérte továbbá mind a keresetlevélnek, mind pedig az azzal kapcsolatos egyéb okiratnak – amilyen a perfelvétel, a szolgabírói jelentés, stb. – a másolatát. A törvényszék ezeket ki is adja a számára.
Forrás TÓTH PÉTER: NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1652–1656

Tartalomgazda