NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1036

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1652.03.4-5.
Ügyszám 1036
Hely Szécsény praesidium
Ügyleírás Kovászóy Sára asszonynak (generosa), néhai Voxith, másként Horváth György (egregius) özvegyének és fiának, Voxith Györgynek a személyében, a vármegye által kiadott prokurátort valló levéllel Libercsey Ferenc protestációt terjesztett elő az ügyben /ld. az előző bejegyzést/, mégpedig azért, mert amikor Ebeczky Mihály (egregius) elhatározta a jószágok visszaszerzését, akkor az ország törvényei, nevezetesen pedig a Hármaskönyv 1. részének 75. címe alapján köteles lett volna maga mellé idézni a nevezett protestálókat; ezt azonban elmulasztotta. A prokurátor tehát kijelenti, hogy a protestálók a zálogbirtok visszaszerzésének a dolgában minden követelés alól mentesültek és a későbbiekben sem tartoznak semmiért sem felelni. – A prokurátor kérte a protestációról szóló bizonyságlevél kiadását a jogok jövendőbeli védelme érdekében; a törvényszék ki is adta azt a számára.Sárközy Gáspár prokurátora ugyancsak az érdekek jövendőbeli védelme céljából szintén kéri az elhangzott protestációról szóló levél másolatának a kiadását.
Forrás TÓTH PÉTER: NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1652–1656

Tartalomgazda