HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 145. - No. 016.

Dátum 1763. október 6.
Jelleg

1 oldal, eredeti

Szöveg

Kassa:
domus, nagyobb és kisebb kapu, rajtuk keresztül „ad aream” léphetünk, az ajtókon nincs lakat – Az első „ház”-ban jó kemence, azonban valamennyi ablak már tönkretéve. Körös-körül vasalt, jó ajtó. – Belül: nagy ágy, felső takaróval, székek, asztal, almáriumok, falba építe, deszkával körülvéve. – A domushoz boltok csatlakoznak, vasajtók vezetnek hozzájuk, végül konyha, és sütőház következik. – Belül: almárium, rossz ablakok. – Istálló, mellette szekérszín, valamint disznók, és tyúkok számára ólak. Két kis szérű, a kisebbikből kijárat nyílik az utcára. – A kertben, melybe kapun keresztül lehet bejutni, néhány fa található. – A felső emeletre lépcső vezet, deszkával körülvett tornáccal. Ez az emelet teljesen elhagyatott. Zsindelytető. – Aranyneműkről, ingóságokról nevezett Farkas István felesége eskü alatt vallotta, hogy vagyonukat férje eltékozolta és elköltötte, kivéve egy öltözet ruhát, melyet el is vitt magával, valamint egy aranyozott szabályáját (vagy zablát) „non magni momenti”, melyet ugyancsak magával vitt”.
Farkas István konfiskált jószágai.
(Abaúj m.): Kassa

Tartalomgazda