VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 471

Database Minutes of corporate bodies
Type VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Date of assembly 1598.08.01.
Reference number 471
Place Szombathely (Savaria)
Description Valamely viszály keletkezett néhai nagysitkei Sitkey Kristóf (egregius) fia, Gáspár és testvérei az egyik részről, a másik részről pedig néhai Sitkey Pál (egregius) leányai: Erzsébet asszony, Chernel Ferenc házastársa és Judit leányasszony között a mondott néhai Sitkey Pál teljes birtokrésze miatt, hogy az Gáspárt illeti-e meg, mint férfiágat, vagy pedig a mondott leányokat, mint fennmaradt örökösöket. Ezt a pert most a mondott felek 500 forint kötelék alatt a főispán úr, valamint az általa kijelölendő – ha Isten segítségével vége lesz a mostani zavaros időknek – bírák, jogban jártas férfiak ítélete alá bocsájtják, oly módon, hogy hogy a feleket időben és törvényesen idézni kell, s ők a fenti kötelék alatt tartoznak is megjelenni. Sitkey Gáspár pedig tartozik ekkor bizonyítani jogát a leányág örökösödésének a kizárására, úgy, hogy számára nem tűzhetnek ki más határnapot. E bizonyítást látva és a felek válaszát meghallgatva hozza meg a főispán az ítéletet. Az ítélethozatalon Sitkey Gáspár személyesen jelenik meg és testvéreit prokurátort állító levéllel képviseli, Erzsébet és Judit nevében pedig Chernel Ferenc lesz jelen prokurátort állító levéllel. A felek kezet is adtak az egyezségre.
Source TÓTH PÉTER: VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI I. 1595–1600.

Content provider