|
Description
|
A vármegye jelenti a kancelláriának, hogy Bács vármegye közlése szerint a pestissel fertőzött helységek már egészségesek, s a veszteglőidő kitöltése után be kell őket kapcsolni a többi egészséges helységek forgalmába, és Szabadka (Szabatka) katonai sánc (?) (fossatum militare), mely vesztegzár alatt van, szintén bekapcsolását kéri. A vármegyét nagyon megterhelték a komisszáriusok és őrök fizetésével. A Kecskemét és Pest körül és Szeged irányában felállított őrláncokra már több ezer (?)-t kellett költeni. Most a nevezett városokban újra kitört a járvány, azonkívül Vácott és Kisújfalut is őrökkel kellett körülvenni, s ezen helységeket a többiektől elzárni. A járvány Nógrád vármegyét is elérte, melynek védelmére hosszú ideig őrvonalat kellett fenntartani, s ez ellen is védekezni kell. Mivel a Bács vármegye felé felállított vonal már nem kell, viszont Csongrád vármegye irányában új védővonal felállítása szükséges, ezért a vármegye kéri, hogy a Bács vármegye irányában felállított védővonalat megszüntessék.
|