PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 4785
Database | Minutes of corporate bodies |
Type | PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE jegyzőkönyvei |
Date of assembly | 1737.05.15. |
Reference number | 4785 |
Place | Pest |
Description | Közzéteszik a helytartótanács 1737. május 10-én, Pozsonyban kelt, Pálffy János és Domsics Mihály ellenjegyzésével kiadott intimatoriumát, melyben közli, hogy politikai okok miatt az udvari haditanács tárgyalja a kecskeméti gyújtogatók ügyét. Az elkövetők közt török alattvalók is voltak, emiatt Pesten összeül a katonai és polgári jog szakértőinak bizottsága. Újra átvizsgálják a nyomozati anyagot, az időközben elhunyt Tamás nevű görög vizsgálati iratait is. Ki kell deríteni, hogy a kínvallatás következtében halt-e meg. Palocsy Mihály azt vallotta, hogy Betéry Anna pitvarában dohányzott és látta amikor Tamás hat nőnek pénzt adott. Palocsay is kapott 5 forintot, hogy ne árulja el, amit látott, de a halasi úti házakat nem gyújtotta fel. Ebből, a kínvallatás után született vallomásból nem deríthető ki az összeesküvés szándéka, ezért Palocsayt ismét meg kell vallatni. Halálos ítéletet hozni nem lehet, hanem a bizottság elé kell vitetni valamennyi vádlottat: Petrovay Évát, Sárkány Ágnest, Vacsa Erzsébetet, Pöre asszonyt, Szithnyay Katalint, és a már említett személyeket. A bizottság elnöke Vezel báró, az Onelli ezred alezredese, tagjai: Krottendorf, a Schmettau gyalogezred őrnagya és Buda hadbírája. A vm. küldöttei: Pászthory Imre, Horányi Gábor, továbbá Muraközy Sámuel, a kecskeméti uradalom képviseletében. |
Source | BOROSY ANDRÁS: PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1712–1740 Új sorozat VI. 1735–1737 |