NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 839

Database Minutes of corporate bodies
Type NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Date of assembly 1602.05.20.
Reference number 839
Place Losonc oppidum
Description Mátyás főherceg (serenissimus) parancslevelére válaszolva a vármegye úgy határozott, hogy minden tíz porta egy jó kocsivontató lovat állítson ki, azaz Arany János és Libercsey Mihály (egregii) járásából az ott lévő 80 portától nyolc lovat négy kocsissal együtt állítsanak ki, és az ország rendelete értelmében élelmiszer szállítására küldjék Székesfehérvárra. A maradék rész, ahol 36 porta van, ettől a kötelezettségtől mentes, viszont minden porta két forintot adjon, amely összeget a szekerek és a lovak felszerelésére kell fordítani. Ebből a pénzből fizetik majd a kocsisokat is. Az említett 80 porta köteles jó állapotú szekereket adni az élelemszállításra, hogy sem a vármegye, sem pedig azok, akik kiállítani kötelesek ezeket, ne szenvedjenek semminemű későbbi alkalmatlankodást engedetlenségük miatt. Ha pedig a szekerek minden sérelem és kár nélkül visszatérnek Székesfehérvárról, akkor az említett 80 és 36 porta kívánsága szerint szétoszthatja ezeket az esetleges haszonnal vagy kárral együtt. A szolgabírók pedig mindezek szorgalmas végrehajtására fizetségül kapjanak fejenként négy forintot, de a következő közgyűlésre kötelesek legyenek mindent előállítani. Azokat, akik a vármegye ezen rendelkezését megtagadnák, 12 forint büntetéssel sújtsák. Az előbbiekre vonatkozólag a következő törvényszéken minden szolgabíró végrehajtásra utasító kiküldőlevelet kap.
Source OBORNI TERÉZ: NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1597–1603

Content provider