NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 653

Database Minutes of corporate bodies
Type NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Date of assembly 1601.12.18.
Reference number 653
Description Szécsényi Lajos (egregius) ünnepélyesen tiltakozott amiatt, hogy az alispán és a szolgabírók sem neki, sem pedig a Szécsényben /praesidium/ lévő katonáknak a megyei felkelést és a hadiszemle, illetve a táborba való gyülekezés napját nem jelölték ki, és az ő hanyagságuk miatt a felkelésben részt venni nem tudtak. Hozzátette azt is, hogy ifjabb testvére a Székesfehérvárnál kijelölt táborba ment, továbbá, hogy ő maga a szécsényi vár kapitányának, Forgách Zsigmondnak és a biztosoknak /commissarii/ parancsára maradt ott, a vár megvédelmezésére. Azért tehát, hogy a táborban személyesen nem jelent meg, tekintettel az előbbiekben elmondottakra, semmilyen bírsággal nem sújtható. Erről tiltakozást jelent be és egyben eltiltja az alispánt bármiféle bírság behajtásától. Erről tiltólevél kiadását kéri.
Source OBORNI TERÉZ: NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1597–1603

Content provider