FEJÉR VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1026

Database Minutes of corporate bodies
Type FEJÉR VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Date of assembly 1711.09.11–13.
Reference number 1026
Place Székesfehérvár
Description Felolvasták Zenneg Kristóf György levelét, amelyből kiderül, hogy mivel a zavaros idők miatt az ágyúkat innen Budára kellett szállítani, azért a szükséges hidakat fel kellett építeni. A tekintetes megyének a kamarai adminisztráció, még inkább a harmincadhivatal az építéshez a fát kölcsönözte, most haladéktalanul visszaköveteli.Erre nézve meg kell írni a kamarai inspektor úrnak, hogy amikor a zavaros időkben Fejér megye a hidakat kijavíttatta, a faanyagot túlságosan is megfizette. Sőt ha eddig valamilyen fával adós volt, midőn a mesterembereknek a feldarabolásáért azonnal fizetett, a harmincadhivatalnál szintén fizetnie kellett.A megye azt is jelentheti, hogy még a zavargások előtt jelentős mennyiségű fát szolgáltatott be, amelyet Fehérvár erődje részére fordítottak Urli parancsnok idejében. Tehát őfelsége szolgálatának mindenképpen eleget tettek, és semmi nem jár a megyétől a kamarai adminisztráció részére sem.
Source ARANY MAGYAR ZSUZSANNA – KLAUSZNÉ MÓRA MAGDA: FEJÉR VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSÉNEK REGESZTÁI (1692–1711)

Content provider