FEJÉR VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 928

Database Minutes of corporate bodies
Type FEJÉR VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Date of assembly 1710.05.
Reference number 928
Place Székesfehérvár
Description Megérkezett a megyei közgyűlésre Gückel báró, a székesfehérvári parancsnok, aki elmondta, hogy bár a hadi fővezérnek az elmúlt 1709. esztendő szeptember havában kiadott kegyes rendelete értelmében a rablókat, tolvajokat és a Dunán át menekülő gonosz lázadókat üldözni kell, és a hazai törvények szerint azok javait el kell kobozni, kegyes parancsa értelmében össze kell írni azokat a személyeket javaikkal együtt, akik vissza akarnak térni, de még eddig megtenni nem tudták. Ezen a közgyűlésen határozatot hoztak, hogy ebben az évben a kurrensek útján a rendelet fennállását tudatni kell a néppel, a mostani közgyűlésen ezt szóban hírül adják, a későbbiekben pedig határozatot is hoznak erre nézve.Másodszor: azt is javasolta itt Gückel báró városparancsnok, hogy Nehem generális összeírásra vonatkozó parancsát hajtsák végre.Harmadszor: a gabona restanciákra vonatkozóan pedig sürgeti, hogy a 701 köböl zabot, 1246 forint pénzbeli adót és az átvonulás alkalmával a katonaság számára a raktárból kívánt kenyerek számát a tekintetes megye adja meg.Negyedszer: az ingyen napszámosokat, akiket ehhez az erődhöz adni kell, folyamatosan biztosítani kell.Ötödször: azt is kijelentette Gückel, hogyha Palota felé a vár körül a rekkenő hőség miatt a víz apadna, a töltőanyag szállításához a kocsikat és a munkákhoz szükséges embereket ki kell küldeni.A második pontra nézve, amit a városparancsnok javasolt, felolvasták őfelségének a főispánhoz szóló parancsát, és a közgyűlés elhatározta, hogy annak mindenben eleget tesz.A harmadik pontot illetően, a gabonát tekintve az alispán úr Győrbe visszatérve azt javasolta a hadi fővezérnek, hogy tekintse meg a raktárt, az új gabonából könnyebb lesz a követelést teljesíteni, de ha most a raktár lisztben szűkölködik, kéri őexcellenciáját, hogy máshonnan szerezze be. Az élelmezési tiszt, a raktár vezetője, míg az alispán határozatot nem hoz, tudta nélkül a követelést ne teljesítse.Ami a pénzbeli tartozás és a zab beadását illeti, ha a számadás elkezdődik, ki fogják vizsgálni, hogy az élelmezési tiszt mennyit adott ki az átvonuló katonaság részére, míg az a szerencsétlen nép elegendő ellátásának biztosítására volt összegyűjtve. Most a tekintetes megye ezt a hadiadóból, míg a városparancsnok egyedül a katonaság számára akarja levonni.Ami a negyedik és ötödik pontot illeti, bár ennek a megyének szerencsétlen lakossága olyan sokszoros terhet visel, mégis bármit tud tenni őfelsége szolgálatában, megteszi azt. Hogy pedig a tekintetes megye hivatali kötelezettségének megfelelhessen, megkéri a hadi fővezért az alispán útján, hogy tekintse ennek a területnek a javát, és a munka véghezviteléhez szükséges kocsikat, munkásokat a szomszédos megyékből irányítsa ide.
Source ARANY MAGYAR ZSUZSANNA – KLAUSZNÉ MÓRA MAGDA: FEJÉR VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSÉNEK REGESZTÁI (1692–1711)

Content provider