ZEMPLÉN VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 382

Database Minutes of corporate bodies
Type ZEMPLÉN VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Date of assembly 1559.06.19.
Reference number 382
Place Zemplén oppidum
Description Perényi Gábornak az Eödönffy Ferenc panaszát illető állásfoglalása: a vármegye közönsége nagyon is jól tudja, hogy Eödönffy László fiaival együtt hosszú ideig tartó pereskedést folytatott ellene a Gercsely, Csörgő és Abara possessiókban fekvő jószágokért. Hogy nem tudtak eredményt elérni, Eödönffy János az ő szervitora lett: ő pedig jóakaratból engedte át neki a mondott birtokokat, de azzal a feltétellel, hogy eleget tesz a nála való szolgálatnak. Eödönffy Ferenc tehát senkitől sem kapott semmit, s következésképpen tőle sem lehetett semmit sem elfoglalni. Mivel pedig Eödönffy János eltávozott az ő szolgálatából, a fent írt feltétel szerint ő is visszavette azokat a jószágokat, mint saját tulajdonát. Végül, ha Eödönffy Ferenc valamilyen keresetet akar ebben az ügyben támasztani ellene, akkor azt Magyarországon a király előtt kell tennie, mivel ő nem mehet a Tiszán túlra: egyetlen jobbágytelket sem birtokol tudniillik Izabella királyné országában.
Source TÓTH PÉTER: ZEMPLÉN VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEI I. 1558–1560

Content provider