GÖMÖR VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 2341

Database Minutes of corporate bodies
Type GÖMÖR VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Date of assembly 1579.08.17.
Reference number 2341
Description Zsoldos Ferenc a vármegye törvényszéke által kiadott tiltó levélben foglaltaknak megfelelően eltiltotta Szásza praedium határának az élésétől Lehota és Ratkó lakosait, valamint az összes többi szomszédot és határost. A lehotai lakosok azonban nem törődvén ezen tiltással, nyájaikat a mondott praedium határára bocsájtották, ezért Zsoldos Ferenc a törvényszék előtt idéztette földesuraikat, hogy állítsák elő a vétkeseket. A törvényszék akkor a következő határozatot hozta: mivel a mondott jobbágyok hatalmaskodva hajtották oda állataikat és nem engedték, hogy Zsoldos Ferenc elűzze azokat, először is arra volt szükség, hogy ő tegyen esküt: tudatta a tiltást a nevezettekkel. Majd pedig maguk a lakosok is megvallották, hogy tudtak a tiltásról – ezért hatalmaskodás címén valamennyiüket elmarasztalták fejenkét 40 forint büntetésben. A törvényszék ezt az ítéletet most azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy mivel a földesurak a helyszínen azt mondották: Szkárossy Andrástól és Szkárossy Györgytől nyertek engedelmet, Zsoldos Ferenctől azonban nem, holott a határozat értelmében tőle kellett volna, tehát a jobbágyok valóban elmarasztalandók a megírt büntetésben. – Minderről levelet kell írni.
Source TÓTH PÉTER: GÖMÖR VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI I. 1571–1579 Képek forrása: Štátny archív v Banskej Bystrici - Gemerská župa - kongregačné protokoly 1.

Content provider