BORSOD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 2079

Database Minutes of corporate bodies
Type BORSOD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Date of assembly 1578.12.10.
Reference number 2079
Place Miskolc
Description Mileticz a vármegye által kiadott prókátort valló levéllel Hatvany érdekében a következőket adta elő Varga Mihály, Batha János és Mácsy Bálint ellen: Szent András ünnepe táján, azaz a november 28-a körüli napokban, amikor a jelen lévő személyek, vagyis Szilágyi Márton felesége, Luca és özvegy Papné Erzsébet indultanak volna Vattáról Tullusra a mondott Szilágyi Mártonhoz, aki a felperes szervitoraként ott szolgált, akkor a három alperes és negyedik társuk, a fogságban lévő Borsos János nem tudni, mitől indíttatván, az egyenes és közönséges útról a két tisztességes asszonyt hatalmasul, rablók módjára letérítette, erőszakkal meggyalázta és ameddig akarta, ott tartotta az haraszton, s csak később engedte el. Az előadottakra tekintettel tehát az ország jogszokása szerinti ítéletet követel az alperesek ellen.
A felperes Hatvany ugyanezeket a vádakat adja elő Mácsy Bálint ellen, mivel Mileticz ő ellene nem akart előterjesztést tenni.
A fogságban lévő Borsos Gergely elmondja, hogy az öregasszony, azaz Erzsébet pénzt fogadott el tőlük és azt a másik asszonyt kerítette nekik .
Mácsy Albert prókátort valló levél nélkül azt mondja, hogy a fia, a megvádolt Mácsy Bálint nemes személy, s ha valakinek valami baja van vele, akkor törvényesen járjon el és őt keresse.
289 A törvényszék a következő ítéletet hozta: mivel a fogságban lévő vádlott nem tagadja a paráznaságot, a nevezett Luca asszony a mai napont harmad magával tegyen esküt a fejére, s ha ezt megteszi, akkor holnap a fogolynak feje vétessék. A másik asszony, Erzsébet, mivel az kerítő dologról semmi sor reá nincsen, ártatlan.
Source TÓTH PÉTER: BORSOD VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI ÉS TÖRVÉNYSZÉKI JEGYZŐKÖNYVEI I. 1569–1578

Content provider