BORSOD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1603

Database Minutes of corporate bodies
Type BORSOD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Date of assembly 1575.03.23.
Reference number 1603
Place h. n.
Description Barakonyi Senyey Pál, mint felperes érdekében a következőket adja elő Kupay Péter ellen: harmadéve, Húsvét ünnepe (1572. április 6-a) táján az alperes a szervitoraival együtt kiment a mezőre és ott a felperes Jakab nevű juhászát úgy megverte, hogy két felől fogóra hozták be. Majd ugyanabban az esztendőben, Pünkösd ünnepe (május 25-e) táján egy másik szervitorát, akinek a neve Lázár és akkor a juhok mellett volt, hasonlóképpen véresre verte. A mindezek által okozott kárt 50 forintra becsüli. Továbbá elfoglalta a közös rétet is, amely a plébános számára volt rendelve és már három esztendő óta a felperes birtokolta. Mindezt bizonyítani is fogja, s a bizonyításra felkéri Damakyt és Császtayt.
Szóláth Mátyás az alperes fél érdekében az egész keresetet tagadja és követeli, hogy a felperes bizonyítson. A törvényszéknek is ez az ítélete.
A réttel kapcsolatban az alperes előadja, hogy mivel az a templomhoz, az egyház szükségére volt rendelve, minden esztendőben pénzen 215 váltotta meg azt és nem foglalta el hatalmasul, a kereset tehát patvarkodás e tekintetben.
A felperes azt mondja, hogy eltiltotta az alperest a réttől, mivel nem adta meg az utána járó részt, s ezt bizonyítani is fogja Damaky és Császtay által.
Source TÓTH PÉTER: BORSOD VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI ÉS TÖRVÉNYSZÉKI JEGYZŐKÖNYVEI I. 1569–1578

Content provider