HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 198. - No. 003 / a.

Dátum 1790 után
Jelleg

Egykorú másolati, dátum és pecsét, aláírás nélküli német nyelvű példány. 12 folio.

Szöveg

”Beschreibung”, amelyet a Modeni kamarai uradalomhoz tartozó helységről készítettek.
Monyasza:
Borossebes mezővárostól, a districtus központjától három és fél órányi távolságra fekszik, hegyes vidéken. – Az úrbéri osztályozás szerint közepes osztályozású. – Szomszédos helységeitől jól látható határjelek választják el, ezek felsorolása. – Lakosokat az urbárium szerint kezelik. Jobbágyok, házas zsellérek száma, házcensusuk együttes összege. – Uradalmi épületek a következők: számtartóház, falu felső végén épült, fából, rossz fazsindely tetővel, méretei lábakban. – Két szobából, cselédszobából, kemencével, egyúttal kályhával, kis éléskamra, konyha, részben föld, részben deszkapadlóval és mennyezettel az épülettől keleti irányban 28 lépésnyire vastároló kamra, fából épült, még egész jó állapotban van. – Kemence a háztól való távolsága, körüldeszkázott és fedett. – Ettől 30 lépésnyire egy fából épített kamra, fedett, nincs nagy jelentősége. – Két kocsira való, jó állapotban lévő fából épült szín. – Az udvar és kert, ahol ezek az épületek állnak, deszkával kerített, nagysága négyszögölekben. – Értékük kőműves, ács, asztalos, lakatos, üveges, cserepesmunka szerint. – A számtartóháztól 86 lépésnyire fából épült istálló, zsindellyel fedett, jó állapotban van, öt ló és három tehén számára való hellyel. – Két vasmegmunkálásra előkészítő telep. Olvasztókemence (a hivatkozott mellékletek nincsenek csatolva). – Pirító kemencék (Röstofen), állapotuk, értékük. – Mészárszék, helye, távolsága a vashámortól, fából épült, rossz zsindelytetővel, értéke. – Olvasztómester háza, nem messze a mészárszéktől, fából épült, rossz zsindelytetővel, két szobája van, fűtésük közös kályhával, vert föld padlója van, éléskamra, konyha, udvarának, kertjének nagysága, értéke. – Kocsma a mészárszéktől 60 lépésnyire, fából épült, rossz állapotban van, két szobából áll, földpadlósak, konyha, éléskamra tartozik még hozzá. Fából épített pincéje van, külön zsindelytetővel, kapacitása, a telek, udvar, kert együttes nagysága, értéke. – Az olvasztárok lakásául 12 ház szolgál, közülük 8 szalmával fedett, rossz állapotban vannak, egy szoba, kamrából állnak, nagyon kis férőhely, értéke. – Fürdőépület, negyedórányira a helységtől, a patak mentén a hegy lábánál, melynek oldalában meleg forrás fakad. Rossz állapotban van, értéke. Vasraktár. – Kulináriák adásának alakulása, jelenleg telkenként 51 krajcárt fizetnek, együttes összege. – Legelő nagysága holdakban, telkek száma. – Robot szabályozása, napok összegzése, pénzértéke. Hosszúfuvar értéke, úrbéri faszállítással telkenként tartoznak, mennyisége, értéke. Robotból befolyó jövedelmek együttes összegzése. – Pálinkafőző üstök taxájának jövedelme átlagot véve alapul. – Gyümölcsöskertek nincsenek. – Kilenced jövedelem hét évi számadás alapján kétszeresből, szalmájából, kukoricából, mennyisége, pénzértéke. – Bárányokból, gidákból, méhekből, ezekből csak a pénzjövedelmet írja; kis-kilenced átlagjövedelmének összege, jövedelmek, összegzése. – Királyi tized ugyanezekből a tételekből hat évi átlag szerint. – Kocsma jövedelem, kimért ital mennyisége, átlagban. – Uradalmi telkek gyakorlatilag nincsenek, mert a kevés remanenciális földet máshová sorolták a felmérés tanúsága szerint. – Uradalmi legelő, mely a vasat szállító lovak fenntartására szolgál, nagysága holdakban. – Egy szlatinai lakos bír itt 13 holdnyi földet, utána fizetett census összege. – Jövedelmek a mészárszék, öt vízimalom és egy fél csutora malom jövedelmeinek összegzése. – Külön veszi a vashámor jövedelmét, tételenként sorolja fel a termékeket, minőségüket. – Erdő nagysága holdakban, tölgy- és bükkfából áll.
Kamarai birtok.
(Arad m.): Monyasza

Tartalomgazda