HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 192. - No. 001.

Dátum 1781. január 13.
Jelleg

Német nyelvű, eredeti példány, 11 folio. Mint a benne lévő őrjegyből kitűnik, mellékleteit átsorolták.

Szöveg

”Beschreibung”, úrbéres adatokkal, amelyet a felsőbbség rendeletére végzett Garay József.
Szekity:
846 lakója van a helységnek, túlnyomórészt evangélikus vallásúak, 51 református és 14 katolikus kivételével. – A kulai kamarai uradalomhoz tartozik a helység. Völgyben fekszik, földterülete azonban a Telecska magaslaton terül el. – Határai, szomszédos helységek, az egész terület kamarai birtok. – A helységet 1786-ban telepítették be, 10 évi mentességet adva a telepeseknek, akkor még praediuma volt. – Határjelek választják el területét a szomszédos földektől, kivéve Feketehegy felé. – Uradalmi major nincsen, ezért állattartás sem lehet. – A mérnöki felmérés szerint 96 egész telekből áll, minden jobbágynak 2/4 telke van, 192 házból áll a helység. – Van még húsz házas zsellér is. A jobbágyi, zselléri házakon kívül van még 3 ház, egyiket a lelkész lakja, a másik iskola, a harmadik uradalmi kocsma. – Az egész telek appertinentiái 38 hold szántó, 3 nyomásra felosztva, 22 hold rét, a rétekből azonban valamennyit kukoricaföldnek osztottak ki, egy keveset a legelőkből is kivágtak, így minden jobbágyra hozzávetőlegesen egy holddal kevesebb jut összesen. – Egy holdat mindig 1200 négyszögöllel számít mindenhol. – A fent megadott telekszámban a lelkész egy, iskolamester és jegyző fél-fél, valamint a helység egy telke nincs beszámítva. – Az uradalmi mészárszékhez mintegy allódiális telekként hatvan holdat mértek ki. – Öt házhely van még, melyek azonban semmi jövedelmet nem hajtanak. – A jobbágyokat és zselléreket az urbárium szerint kezelik. – A földek termékenyek, de hozamukat nem tudni, mert 1786-ban pihent földeket vetettek, azóta még nem telt el annyi idő, hogy valódi szántókként hozamukat meg lehetne állapítani, ha rendesen művelik. – A szomszédos Kishegyessel egyenlő hozamúnak lehet venni, egy mérő kétszeres 3 4/8, árpa és zab 4–4 mérőt hoz, súlyukat is megadja. – Mind az uradalomnak, mind a lakosoknak hiányzik erdeje és nádasa. – Az egész földterület nagysága holdakban, harmadát mindig legelőnek fordítva. – Szőlők nincsenek, de a mentesség letelte után megadják a lakosoknak a negyedévi szabad bormérést. – A lakosok közepes körülmények között élnek, fő megélhetésük a földművelés, nem tudni még, hogy a mentesség letelte után hogyan tudják termékeiket értékesíteni. A szolgáltatások, melyekkel a mentesség lejárta után tartoznak, a következők: úrbéri census, összege egyenként és együttesen; victuáliákba adandó vaj, kappanok, tyúkok, tojások, borjúváltság, telkenként és együttes összege. – Robot szabályozása, napok száma, értékük egyenként és összesen. Ezek leendő hovafordításának részletezése tételenként. – Fonással nem tartoznak a jövőben sem, mert kenderből és lenből természetben adnak kilencedet. – Pálinkafőző üstök nincsenek, nem jövedelmezhetnek. – Kilenced helyett hetedet adnak a helységben, várható jövedelmének kiszámítása a szomszédos Kishegyest alapul véve. – Kétszeres, árpa, zab, köles mérőkben, téli és nyári szalma, kis-kilenced, mindegyik pénzértékét is feltüntetve. – Megjegyzi, hogy kukoricát is termelnek, de nem olyan földek, amelyek után kilencedet kellene adniok, ezért nem tünteti fel. – Ugyanilyen módon számítja ki a kis-kilenced jövedelmét is. – Hegyjog, bortized nincsenek. – Uradalmi szántók, erdők, rétek, legelők, gyümölcsösök nincsenek, a fent említett mészárszékhez tartozó 60 holdon kívül. – Uradalmi len, kender, káposztaföldek sincsenek. – Halászat – nem lévén hozzá alkalmas víz – nincsen. – Vízimalmok helyett négy száraz malom van, jövedelmük. – Mészárszék a hozzátartozó földdel együtt árendába van adva, bérösszege. – Vámok, vásárok nincsenek. – Uradalmi kocsmában kimért ital mennyisége, jövedelme. – Kereskedők censusának összege. – Jövedelmet csökkentő tényezők: a földek jók, magaslaton vannak, mégis megesik néha, hogy a lakosok szükséget szenvednek, alig tudnak valamit eladni termékeikből. – A rétek is egy kis hányad kivételével magaslaton fekszenek, rosszak, kénytelenek a lakosok állataikat otthon szalmán teleltetni. – Erdők nincsenek, épület- és tűzifát a 6 mérföldnyire fekvő erdőből hoznak, a házak fedésére való nád is messze van. – Mivel a földterület a Telecskán van, árvíznek nincsen kitéve, nehézséget jelent azonban a marhák itatása a munka közben. – A helységnek gazdatisztre lesz szüksége, ennek jövedelme és deputátuma, hajdúk fizetése. Jövedelmek végösszege: 1865 Ft 48 Xr.
Kamarai birtok.
(Bács m.): Szekity

Tartalomgazda