HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 190. - No. 010.

Dátum 1771. március 20.
Jelleg

Eredeti példány, 5 oldal, latin. Saját kezű aláírás (Rausch). Készítette: a pozsonyi Magyar Kamara számvevősége.

Szöveg

”Aestimatio”, amelyet az örökösök nélkül elhalt Magdics József fiscusra szállt javairól dolgoztak ki, a Komáromy Zsigmond által előzetesen végzett conscriptio alapján.
Marigutich:
Kertecske a kúria nyugati felén, gyümölcsfákkal, paraszti módon művelték, jövedelme. – Allódiális szántók befogadóképességük, nagyságuk holdakban, harmadát ugarolják, búzával, rozzsal, kölessel, zabbal elvetett holdak, mérők, hozamuk, pénzértékük, leszámítva a megművelésre és aratásra fordított költségeket. – Allódiális rétek, széna- és sarjúhozamuk, pénzértékük. – Majorsági szőlő, nagysága kapásokban, nagy munkával elérhető hozama, pénzértéke. – A kúriához tartozó erdő két tagban van, egyiknél, mely 3 holdnyi, az összeíró nem vesz fel semmi jövedelmet, mert a kúriának saját tűzifa, sövény szükséglettére szolgál. – A másik szintén 3 holdas, tölgyes, jövedelme a jobbágyok szolgáltatásainál szerepel. – Malom két kerékre a Zelnicze folyón, jövedelme. – A jobbágyok negyedtelkesek, négyen vannak, heti 3 napot tartoznak igával robotolni. Pénzértéke. Ezenkívül búzával, kappanokkal, csirkékkel, tojásokkal tartoznak, négy süldővel makkoltatás címén, pénzértéke. – Fából épült kúria, emeletes, építtetői, értéke. – Mellette a konyha, disznóhízlaló 2 sertésre, értéke. – Ólak, istállók, helyük, értékük. Tölgygerendákból ácsolt csűr, nagysága, szalmával fedett, értéke. – Mellette szénatároló, szintén tölgygerendákból épült, zsuppal fedett, részben szalmával, értéke. – A kúria szérűjének bejáratánál istálló, fából épült, két részre osztva, egyikben 12 lóra, másikban 22 göbölyre való férőhellyel, értéke. A kúriát körülvevő kerítés értéke. – Kiadások: bár a kúriához semmiféle beneficium nem tartozik, gazdára sem lenne szükség. Más helység kúriájából igazgatják, mégis van gazda, aki a munkára felügyel, fizetése. – Ezt levonva a jövedelmekből nettó végösszeg: 186 Ft 19 Xr.
Magdics József birtoka.
(Varasd m.): Marigutich

Tartalomgazda