HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 188. - No. 029.

Dátum 1791. január 26.
Jelleg

Eredeti példány, sérült, 18 folio, aláírás.

Szöveg

”Beschreibung” úrbéres adatokkal, amelyet az 1784. és 1787-ben kiadott rendeletekre készített Ignatz Paumann.
Gajdobra:
A Bács megyei pallankai kamarai birtokhoz tartozik, katolikus vallású németek lakják, 1182 a lélekszáma. – Fekvése a hozzá tartozó Joszán praediummal együtt, határai, szomszédos helységek, ezek is kamarai birtokok, határvillongások nincsenek. – Ispánház, 1782-ben épült, alapja égetett, feljebb nyers téglából építve, keményfa gerendás, náddal fedett, 4 szoba, konyhából áll, leírása, ajtók, ablakok, udvarán égetett téglából kút, kocsiállás 1 kocsira, istálló 8 állatra, szénatároló, kocsiszín, mindezek leírása, építőanyaga, baromfiól fából. – Az egész nagysága, értéke a hivatkozott (nem csatolt) becslés alapján. – Mészárszék, helye, vert földből épült, náddal fedett, nagysága, leírása, értéke. – Kocsma, szintén vert földből építve, állapota, leírása, melléképületek. A községben az uradalomnak majorja nincsen,állattartás sem lehet. – Negyed, fél, háromnegyed és egész telkek száma, összesen 119 1/4. – Ezen kívül a plébános, jegyző, község, iskolamester és harangozó telek, ezek mentesek. – Egy egész telekhez 32 hold szántó, 22 hold rét tartozik, holdanként 1100 négyszögöllel számítva. – A réteket a mérnökök két tagban mérték ki, a szántók ellenben 3, egyenlő nagyságú nyomásra vannak osztva. – A parragi határról idecsatolt földek után kilencedet, a többi föld után hetedet adnak. – A szántók zömmel síkságon feküsznek, jó minőségűek, a helység első osztályba sorolt. – Egy mérő kétszeres 5/8, árpa és zab 7 2/4 mérőt terem, ezek súlyát is megadja. – A lakosok jövedelmező kereskedést űznek vajjal és zsírral, azonkívül állattenyésztéssel is foglalkoznak. – Erdeje itt sem az uradalomnak, sem a községnek nincsen, irtások sincsenek. – Az uradalom jövedelmei a következők: úrbéri census, jobbágyok és házas zsellér fizetik, összege. – Victuáliákra telkenként adandó szalonna, 2 kappan, 2 csirke, 12 tojás és borjúra fizetendő összeg együttesen. – Robot szabályozása, napok összegzése, hovafordítása, hosszúfuvar, értéke. – Kilenced jövedelme kétszeresből, árpából, zabból mérőkben, értékük pénzben egyenként és összegezve. – Kukoricából adott kilenced mennyisége, értéke. – Kiskilencedet nem fizetnek. – Mivel a helység eddig a kilencedet kicsépelve, magban adta, szalmából nincs jövedelem. – Bárány, gida kilenced, méh kilenced, bordézsma és hegyvámból nincsen jövedelem. – A tizedet a kamara Bács megye egész területén évi 10000 forintért bérbe vette a kalocsai érsektől. – Jövedelme kétszeresből, árpából, zabból, kölesből, pénzértéke. – Gabonaheted, melyet szintén természetben adnak, jövedelem a cséplőrész levonásával kétszeresből, árpából, zabból, pénzértéke. – Báránytized, méhtized jövedelme, értéke. – Halászat és nádvágás nincsenek a helységben. – 8 paraszti malom, censusuk összege. – Bormérés jövedelme. – Vásárok, vámokból nincs jövedelem. – Kiadások, alkalmazottak fizetése, deputátuma, tisztviselő és pandúr pénzt, kétszerest, zabot, bort, hízót, fát, szénát, szalmát kapnak. Jövedelmek végösszege: 3844 Ft 2 Xr.
Kamarai birtok.
(Bács m.): Gajdobra

Tartalomgazda