HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 156. - No. 044 / b.

Dátum 1765. február
Jelleg

3 oldal latin nyelvű, eredeti 2 db melléklettel. 1. sz. „Specification” címmel egy kőművesmester becslése dátum és hitelesítés nélkül 1 oldal, német nyelvű
2. sz. „Delineatio” színes rajz a megbecsült házról nagyon szép kivitelben 62×35 cm méretben
„C” jelű irat. lásd még UC 156 : 44
Német nyelvű lásd még UC 156 : 44
„D” jelű irat.

Szöveg

Aestimatio Joannes Krusper Cam. Fiscalis helyszínen végzett becslését a szintén helyszínre kiszállott vármegyei kiküldöttek két alkalommal és módosították.
1765. február 9. 13–14.
Aestimatio
A Haller-féle ház, mely a következőkből áll: három szoba, két kamra, fából épült pincével, maga az allodiális ház is fából épült, teteje alig ér valamit; maga az alap is fa, úgynevezett „talpfa”-ra építették a házat, s ez már részben elrothadtnak látszik. – Becsértéke a kemencékkel és az ablakokkal együtt megadva. – Nagyobb istálló, fából, teteje még áll, „infra mediocritatem”, s feltámasztás nélkül „ad collapsum inclinaret”. – Jelenlegi állapotában becsértéke. – Az udvaron kút, valamint mellette, a kapu közelében lévő romos faházacska, kisebb istálló együttes becsértéke. – Csűr, polyva-tárolóval, becsértéke – sövénykerítés, becsértékkel – a domus allodiális becsértéke összesen: Ft. 714, 42.
Következnek a grófné Alsó-Rónán lévő jószágai (épületek és jobbágyházak stb.), melyeknek felbecslése a bustyaházai sóbeszedő jelenlétében történt.
Alsó-Róna:
Domus, braxatoriumnak szolgál, azonban egyáltalán semmi, a sörfőzőkhöz szükséges eszköz nem találtatott, s maga a ház is öreg, mindössze két szobából áll, semmi hasznot sem hajt, elhagyott és majdnem teljesen romos állapotú, becsértéke mindössze 34 Ft. – Fenti ház mellett találtatott egy szárazmalom, majdnem új állapotban, kövekkel együtt, becsértékkel. – Ugyanitt kis házacska a hegyoldalban, benne két kis szoba, konyha, kamra, kis pince, a házacska teteje romos, becsértékkel. – Másik házacska, egykor zsellér lakott benne, jelenleg üres. – Domus, a benne lakó jobbágy neve feltüntetve, becsértékkel – Csűr, értékbecsléssel. – Az előzőekben említett jobbágynak csak lányai vannak; már öreg, s szolgál az uradalomnak, amikor kívánják, „secus dies deseruiantos non habet et iugalibus pecoribus caret.” – Ezenkívül találtatott még itt egy zsellér, aki az uradalomnak évente 16 máriást (5,16 Ft.-ot) tartozik fizetni, egyébbel nem szolgál, névvel. – Egyéb nem találtatott.
Fentiek értékbecslésnek összege: Ft. 201,27
Pecsét, aláírás. (Joannes Kruspér Camer. Fiscalis)
Ugyanezen év február 13-án Rónaszékre kiszállván e fentiekben összeírt és felbecsült Haller-portio megszemlélésére, a megyei küldöttek mindent úgy találtak, amint azt a becslést végző kamarai fiskális megállapította, kivéve az alsó-rónai malom értékét, melyet 20 forinttal kevesebben állapítottak meg.
Pecsétek, aláírások.
Ugyanezen megyei kiküldöttek földesúr év február 14-én kiszálltak a szigeti Haller grófné-féle domus allodiális felbecsülésének ellenőrzésére is. Ennek során a domus allodialist 250, a nagyobb istállót 100, a csűrt és polyvatárolót, valamint a sövénykerítést 30-30 forintra értékelték, míg a kutat és a mellette lévő kisebb istállót az előzőekben megállapított 40 forintra becsülték. Fentiekről oldalt összesítést készítettek, mely szerint ezeknek összesített becsértéke: fl. 450
Aláírások, mint fent.
é. n. kb. 1765.
Specification
Az irat feltünteti először a domusépítéséhez szállított és felhasznált kő-, vályog-, mész- és homokmennyiséget, ezeknek értékét, majd a vasanyagot, lakatosmunkákat, értékeléssel. Ezután a fa- és deszkaanyagok, belső ácsmunkák következnek, majd a kőfaragó- és kőművesmunkák, a napszámosok munkabérével együtt. – Ezután következik az istálló alapozásával, valamint a fürdőszoba építésével kapcsolatos (kályha, füstfogó) kőműves- és napszámosmunkák összege kerti kapuval és kerítéssel, valamint az ezekhez felhasznált anyagok mennyiségének és értékének felsorolásával, külön megadva a fedél-szék és tetőmunkákat asztalosmunkákat, a tetőt díszítő bádoggombok értékét. – Az építkezéshez felhasznált anyagok és munkabérek összesen: fl. 18 479,49 – A teljes kiépítéshez még további anyagok (mész, vályog, homok, fa és deszka), valamint kőműves, napszámos és lakatosmunkák, (üveges-) asztalosmunkák szükségesek, kb. fl. 970,54 értékben.
Maurer Palier aláírása.
A tervrajz szerzője: Grosschmit, Iosepus, geometra.
Cím: Delineatio basis et facadae domus I. D. Viduae g. Haller Szigethini, in I. Comitati Marmarossiensi existentis. – A tervrajz méretaránya: 5 Kl (öl) = 90 mm. – A tervrajz nagysága: 59×42 cm. – Anyaga papír, állapota ép. A rajz tárolását színes iránytű mutatja: ÉNy. – Színezett, piros szín jelzi az alaprajzon a kőből épült falakat, sárga a fa-anyagokat, míg kékkel jelölte a rajzoló a pincét. – A címet és fenti megjegyzéseket díszes keret veszi körül. – A rajz jobboldalának felső részén látható a ház homlokzati képe, szemben 7 kétszárnyas ablakkal (az ablakok felett és alatt ornamensekkel), a két sarkon háromablakos, tornyos kiugrókkal, – az emeleti részen 8 szobával és egy középső nagy teremmel (lásd UC 156 : 44(2) „palatium”) – az alsó traktus 9 szobából és számos egyéb helyiségből (tárház, konyhák, stb.) áll, alatta pincével. Az alsó rész homlokzati rajzán 6 ablakot látunk, ráccsal ellátva. Boltozatos, kapubejárat, felette címerrel.
gróf Haller László özvegyének máramarosszigeti kuriája és ennek tartozéka Alsó Rhónaszék helységben Máramaros megyében
(Máramaros m.): Alsó-Rhóna portio – Máramarossziget

Tartalomgazda