Eredeti. 64 oldal latin + 6 oldal latin másolat

Conscriptio – Lovász Mihály, az aradi kamarauradalom prefektusa által, Arad megye két officialisának jelenlétében elvégzett összeírás Arad kamaraoppidumról. Kelt a helyszínen, a fenti napon.
Arad:
A terjedelmes összeírás személyenkénti, és két csoportban, de azonos fejrovatok szerinti tabellákon veszi számba a kamarauradalmi mezőváros subditusait: Az első rész címe: „Conscriptio Camerialis Oppidi Arad, in Statu Provinciali, ante Incorporationem Militarium constituti, peracta Anno 1757. – Ebben a részben 598 subditus-családfőt vesz számba egyenként az összeíró, az alább majd közlendő fejrovatok szerinti tabellákon. – A második rész címe: „Continuatio Conscriptionis Cameralis oppidi Arad, in statu Militari, ante incorporationem sui, constituti, peracta Anno 1757.” – Az egységes fejrovatok az alábbiak: 1) A lakos családi és keresztneve. De itt nevezi meg az összeíró azt is, ha mesterember az összeírt személy, akkor, ha van, mi a mestersége. Megjegyzendő az, hogy mindkét részben igen sok a mesterember, a kereskedő; tehát akkor is, amikor a város még katonai igazgatás alá tartozott. A két tabelláris összeírásnak ezek az adatai igen élénk kereskedelmi és gazdasági életre utalnak. – 2) „Hospites”. Ebben a rovatban számmal tünteti fel azt az összeíró, hogy az összeírt személy hospes-jogú subditus-e. Ha igen, egy 1-est húz be a rubrikába, ha nem a rubrika üresen marad. – 3) A családfővel osztatlan vagyonközösségben élő fiúgyermekek és fivérek „Fratres et Fily indivisi”. – 4) „Inquilini”. Ha zsellér az összeírt lakos, akkor ide is egy 1-es szám kerül, ha nem a rubrikát kihúzza. – 5) „Opificia”. Ha az 1. rovatban a név mellé odaírta az összeíró, hogy milyen mestersége van az összeírtnak, akkor ide egy 1-es szám kerül, ha nem iparos, akkor a rubrikát kihúzza. – 6). „Quaestura”. Ebbe a rubrikába akkor kerül az 1-es szám, ha az 1. rubrikában a név mellé odaírta a „quaestor”, vagy más, de nem ipart, hanem a kereskedés valamelyik ágát jelentő szót, amilyen pl. a „mercator”. – 7) Hány igásökre van az összeírt subditusnak? – 8) A subditus csordabeli s idegen funduson legeltetett ökreinek száma. – 9) Igába fogható lovainak száma. – 10) A subditus ménesbeli lovainak száma, 2 évesig. – 11) A subditus fejősteheneinek száma. – 12) Csordába való meddő teheneinek száma, de csak azoké, amelyeket saját fundusán legeltet a subditus. – 13) Egyéb, idegen funduson legeltetett szarvasmarháinak száma. – 14) A subditus birkáinak és kecskéinek a száma. – 15) Sertései 1 éves korig darabszám szerint. – 16) Méhkasainak száma. – 17) Pálinkafőző üstjeinek a száma. – 18) „Educilla”. Ha bormérést gyakorol az összeírt személy, akkor ebbe a rubrikába egy 1-es szám kerül; de van olyan lakos is, aki ezt két helyen is gyakorolja. E pontra vonatkozóan lásd lentebb, a „Megjegyzések” 9. pontjáról írott kivonatot. – 19) „Molae Fluviales”. Ebbe a rovatba akkor kerül az 1-es, ha a subditus vízimalmot kezel, vagy vízimalom-része van. Utóbbi esetben a rész nagysága is bekerült a rubrikába. – 20) „Molae Siccae”. Uaz, mint a 19. fejrovat, de a szárazmalmokra vonatkozóan. – 21) A subditus által évente fizetendő hadiadó (quantum contributionale) és földesúri census együttes összege; rénes Ft.-ban és kr.-ban. – 22) Miután a fentebb tüzetesen ismertetett két részben szerkesztett tabelláris összeírást az összeíró kamarauradalmi prefektus és a két megyei officialis aláírásukkal, pecsétjükkel, s a szokásos hitelesítési és keltezési záradékkal ellátva, lezárták, a kamarai prefektus most már kizárólag a kamarauradalom használatára, folytatólag, igen értékes adatokat közöl még, a fentebb már említett, szintén igen értékes Megjegyzések előtt, az oppidum gazdasági életére és sok szempontból specialis urbarialis viszonyaira vonatkozóan. – Az első ilyen adatsor egy kisebb tabella, amely Arad mezőváros kommunális jövedelmeit tartalmazza 10 pontban. – A főbbek városi köztulajdonban levő épületek árendája; a köztulajdonban levő pékség és ugyanilyen üzlethelyiségek árendája; az egyik legnagyobb tétel az országos vásárok helypénzjövedelme, illetve vásárvámja, mely szintén a mezővárosi kommunát illeti meg; a legnagyobb a serfőzőház árendája; jelentősebb egy, a Maroson forgó vízimalom árendája, és több, kisebb tétel, melyek mindegyike kitűnően alkalmas arra, hogy a város egykorú mindennapi gazdasági életéről lehessen jó képet alkotni belőlük. – A következő adatsor a város kommunális kiadásai. A legjelentősebbek a városi magisztrátus, a városi darabontok s ezek káplárja, a katolikus és az „illir” (=görög-keleti) tanító salláriuma stb. Egyetlen érdekes adat ezek közül külön is kiemelendő, mert jellemző a számadatokból tükröződő élénk kommerciális szellemre is: a város a kamarauradalomnak 200 Ft. árendát fizet a mészárszékért, ugyanakkor ő maga 230 Ft. évi bérért adja ki „albérletbe” a mészárszéket. – Végül a kamarauradalmi prefektus 15 pontban „Observandum praeterea” címmel és kezdettől igen érdekes, fontos és nagyon tartalmas Megjegyzéseit közli. E hosszabb rész rövidre fogott tartalma pontonként az alábbi: 1) Arad városának a határőr-lakosság bekebelezése előtt nem volt körülhatárolt, törvényesen elkülönített határa. Ebben az időben kevés volt a városi civil lakosság, a domináló a felfegyverzett határőr-lakosság volt; s ez a kis lélekszámú polgári lakos „tam pascuationem et foenisecium, quam agriculturam ex benevolentia Militarium Aradiensium habebunt…” Ebben az időben, a török megszállás után, maga a fegyveres határőr-lakosság nem tömörülten települt, hanem „aparsim, per Terrena Piperszky Szállás, Pobunszky Szállás, Orovill, Gaja et Zimánd dicta habitabant, ingentemqus hane plagam cum praediis Kulpa, Könyghled, Ötveness, Soffronya, Szt. Páál, nagy Iratoss, nagy- et Kis-Varjasháza, Szt. Tamás, Sarcz-Háza, Péll, possidebant.” – 2) A határőr-lakosságnak a városi polgári közösségbe való bekebelezése 1745-ben, egy külön e célra kiküldött királyi comissio útján történt meg. E comissio útján „pro antelato oppido Separatum et Signis etiam metalibus distinctum Territorium formátum fuit, ex praespecificatis Terrenis Piperszky Szállás, Pobunszky Szállás, Orovill, Gaja, Pééll, Kulpa, Könyeghled et Sarcz-háza, in majori parte.” E nagy határ határvonalait igyekezett a királyi bizottság a legalkalmasabb, s a gazdálkodó subditus-lakosság érdekeinek legmegfelelőbb módon kimérni, illetve kitűzni. A többi praedium, éspedig: Zimánd, Ötveness, Szt. Paáll, Nagy- és Kiss-Varjasháza, Soffronya, Szt. Tamás, Nagy-Iratos, visszakerült a bizottság útján a királyi fiskus birtokába, s a fiskus ezeket részint magas összegekért eladta magánosoknak, részint pedig a király adományozta el azoknak, akiket erre érdemeseknek tartott. – 4) Ebben a pontban a fenti királyi commissio által kimért és kitűzött aradi határ topográfiai körülhatárolását, adatait adja meg az összeíró kamarai prefektus, hosszában és szélességében, a kiterjedést mérföldekben is meghatározva; majd megjegyzi, hogy a Maros folyó melletti szántók, rétek, legelők egyaránt kitűnőek, s van a határnak egy része, a beolvasztott Pééll-i diverticulum, amelynek mocsaras, nádasokban bővelkedő, de emellett kitűnő minőségű füvet termő területei különösen a pocsolyás dágványokat nagyon kedvelő sertések számára nagyszerű tenyészterületek. – 5) A városi lakosságból, illetve kamarauradalmi subditusok közül a kisebbség foglalkozik ugyan főfoglalkozásszerűen földműveléssel, de így is tekintélyes mennyiségű termény gyűlik össze a kamara, mint földesúr által szedett gabonatizedekből számadatokkal, fajlagosan. – Ezenkívül a fő termények a kenyérgaobnafélék, de bőven termelnek a lakosok kendert, lent, lencsét, borsót stb. is, ez utóbbiakból azonban „ex antiquo abusu Dominio nihil quidpiam praestatur.” – A lakosság túlnyomó többségének fő foglalkozása az állattenyésztés. Az összeíró prefektus itt szám szerint is felsorolja az elől közölt tabellák ide vágó összesített adatait még egyszer: több száz ökör, csaknem ezer ló, kb. 1200 szarvasmarha, az ökrökön kívül, csaknem 1500 birka, sokszáz sertés. De siet hozzátenni a helyzetet jól ismerő prefektus, ennél sokszorta több jószágnak kell lennie a széles, legeltetésre kitűnő határban; ezúttal azonban nem nyílt mód arra, hogy a prefektus és a megyei officialisok ellenőrizhessék az összeírt lakosság által bemondott adatokat, és pontos képet adhassanak a közismerten óriási állatállományról, s egyben megállapíthassák mekkora az az állomány, amit egyszerűen eltagadtak vagy elhallgattak az összeírt subditusok. A határ tágas, az állatok szerteszét legelésznek, hosszú idő kellett volna utánajárni a dolognak. – 6) Szőlő olyan kevés van, hogy említésre sem méltó, sőt az uradalom maga sem rója ki, s nem is szedi be a bordézsmát. – 7) Erdejük nincs. Tüzelőt a lakosok részint más helységekből, részint azonban az aradi határon kívül eső, de szintén kamarauradalmi tulajdonban levő két szigetről: Kis- és Nagy-Csala szigetéről hoznak be. De e szigeteken is csak az esett fát kaphatják meg, mert errefelé nagy a fa becse, és fizetnek is érte, kétfogatú szekerenként 17 krt.-t. – 8) Az uradalom engedélyével az oppidanusok, mint kamarauradalmi subditusok halászhatnak és a Maros folyón. Igaz, hogy ezzel a joggal a tehetős és főleg állattenyésztő lakosság nemigen él; van egypár nagyon szegény ember, az gyakorolja, az halászhat a Maroson, ebből tartván fenn magukat s családjukat is. – 9) A városi közösségnek nincs kocsmája, ellenben: „…unicuique civium licet educillum servare, actuque numerantur ejusmodi educillantes No 57.” Ez a gyakorlat 1753 óta van érvényben, éspedig olyanformán, hogy az akkori kamarai adminisztratura vezetője megegyezett a polgárokkal évi 400 Ft.-ban e szabad kocsmáltatás jogának ellenértékeként. Ezt azóta is fizeti évente a város. Ez a pénz úgy térül meg a városi közösségnek, hogy amikor a hadiadót reparciálják az egyes subditusokra, akkor azokra, akik kocsmáltatnak, magasabb hadiadó-részt osztanak ki a magisztrátusbeliek, akik a hadiadót leosztják az egyes oppidanusokra. Akkor, amikor a reinkorporáció még nem történt meg, s nem a Magyar Kamara, hanem még mint határőrvidék felett, a bécsi Udvari Kamara közvetlenül gyakorolta felettük a földesúri jogokat, a bormérés e jogáért semmit sem kellett fizetniük, jóllehet akkor is gyakorolták. – 10) Ugyanígy semmit sem fizettek akkoriban a mészárszékért sem, amelyért pedig most 200 forintot kell fizetniük évente. Igaz, hogy a városi magisztrátus egyik polgárnak évi 230 Ft.-ért adja ugyanezt a jogot subárendába. – 11) A földesúri censust egy összegben, évi 600 Ft.-ban fizetik meg; a vízimalmok után, melyek egyébként mind hajómalmok, egyik sincs parthoz rögzítve, egyenként évi 6 Ft. censust fizetnek, 16 ilyen malom van; a két szárazmalom után pedig 3-3 forintot évente. A fentebb már említett két kamarauradalmi szigeten nemcsak tüzifaizhatnak az oppidanusok, hanem kaszálhatnak is, nádat is vághatnak, s a szigetek mocsaras tocsogóit sertéslegeltetésre, tartásra is használhatják. E jogokért a szekerenként fizetendő 17 kr.-os fapénzen kívül a kisebbik szigetért évente 70, a nagyobbikért évente 35 Ft. censust fizet együttesen a városközösség. Ugyanis a kisebbik szigeten több és jobb a legelőterület; a különbözet ott jön be a kamarauradalomnak a nagyobbik szigetnél, hogy ott meg több az erdő, s ott több jön be a fentebb említett szekerenkéti fapénzből. – A felsoroltakon kívül sem dáciákat, sem robotot nem szolgáltatnak. Sőt, annyira nyakasak mint az összeíró prefektus mondja, hogy a hivatalos ügyekben városukon átutazó kamarauradalmi tisztek vendégül látását is rendszeresen megtagadják, mondván, hogy az nem szerepel kötelezettségeik között. – 12) Ebben a pontban a városra évente kirótt hadiadó átlagos összegét rögzíti a conscriptor, junctimba hozva azt az évente esedékes földesúri készpénzteher átlagos összegével. – 13) Ebben a pontban számszerűen rekapitulálja a város fentebb már ismertetett közbevételeit és közkiadásait. – 14) E pontban az összeíró prefektus racionalizálási javaslatot tesz: a város közkiadásait a túlméretezett magisztrátus létszámának s ezzel tiszteletdíjának csökkentésével lehetne a legcélszerűbben és leggyorsabban csökkenteni. Elhallgatja azonban a prefektus, az erős magisztrátus éppen az oka a fentebb már említett „makacsság”-nak, amit az oppidanusok, jogaik tudatában gyakorolnak a kamarauradalommal szemben. – 15) Ebben a pontban a praefektus újabb javaslatát foglalja össze, a város közgazdálkodásának szinte intézményes megjavítását szolgálná az, ha a városi magisztrátus saját számadásait évről évre a kamarauradalmi prefektura útján a királyi Magyar Kamarához terjesztené fel jóváhagyásra s előzetesen ellenőrzésre. – A reinkorporációt megelőzően a bécsi udvari kamara helyi megbízottja volt feljogosítva arra, hogy a számadásokat ellenőrizze, s az Udvari Kamara nevében jóvá is hagyja. A reinkorporáció megtörténte (1745) óta azonban ezt a városi magisztrátus a Magyar Kamara helybeli megbízottjának rendszeresen megtagadta, s a számadásokat máig sem adja át„ a magisztrátus maga gazdálkodik, felsőbb hatóságnak nem ad számot.
Aradi kamarai oppidum.
(Arad m.): Arad oppidum