HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 151. - No. 070.

Dátum 1774. február 26.
Jelleg

Eredeti. 3 oldal latin Készítette: ld. 151 : 69.

Szöveg

Aestimatio – Kamarai becslés a sárospataki Schirer-Árvai eredetű fiskális kuriákról, valamint a Mád oppidumbeli, Makovicza nevű fiskális kuriáról, mely javakat néhai Keczer Menyhért leányági örököseinek ad át a kamara, mint a peklényi, egykor néhai Keczer Menyhért tulajdonát képezett, majd konfiskált, most pedig bírói ítélettel a Keczer-leányági örökösöknek odaítélt javak aequivalens ellenértékét. Készült a szepesi kamarai adminisztráció számvevőségén. Kelt Kassán, a fenti napon.
Sárospatak oppidum:
Átadásra kerül az egykor Schirer-Árvai possessoriumot képezett, majd konfiskált két nemesi udvarház (csak sommás említés róluk), három pincével. – Tartozékok a két kúriához: káposztáskert területe négyszögölekben, kuriális szántók két nyomásra, kapacitásuk pozs. mérőben, búzát, árpát, zabot termelnek bennük; kuriális rétek hozamuk kocsi szénában. – Az aestimatio itt is, és több helyütt is hivatkozik egy összeírásra, mely részletes volt; az azonban nincs sem az iratnál, sem a fasciculusban. – Ugyancsak erre az összeírásra hivatkozva, megjegyezve azt, hogy az is csak sommásan említette meg, feljegyzi az aestimator a két kúriához tartozó szabad kocsmáltatási, mészárszéktartási, erdőhasználati, legeltetési és halászati jogot is. Mivel azonban az összeírásban sem voltak e jogokból származó jövedelmekre adatok, az aestimatorok sem tudtak reájuk pontos becsértéket megszabni. – Három darab kuriális szőlő hozamuk hordóborban; mindhárom az Alsó-Csiszka nevű szőlőhegyen. A szőlők hasznosítása: mindhárom „exarendatur erga decimalitatem.” További két db kuriális szőlő a „Harsch elöhegy” és a „Hosszu elöheg” nevű promontóriumokon; ezek azonban már nagyon régen elpusztásodtak. Mivel az aestimatorok által használt conscriptio készítője nem állított be ezek után semmi jövedelmet, az aestimatorok sem becsülik őket. – Az oppidumbeli birtokrészek végéhez érve, a felsorolt javak becsértékeit az aestimatorok összesítik, sommásan hozzáteszik a tételesen fel nem sorolt épületek becsértékét, összeadják, s végül 5, illetve 6 %-os kamatbázison visszatőkésítik az összeget, s mint a Sárospatakon átadásra kerülő objektumok összes becsértékét, kivetik.
Mád oppidum:
Itt egy Makovicza nevű fundus curialis kerül átadásra, beltelki udvara négyszögölekben, de, mint az aestimatorok által többször hivatkozott conscriptioban részletezve is volt, „aedificia fere ex toto sunt ruinae proxima.” – E curialis fundushoz tartozik kocsmáltatási és mészárszéktartási jog is; hasznosításuk mindkettő árendába van kiadva. – A curialis fundus beltelki udvarán van még egy használható állapotban levő, az udvarháztól elkülönítetten épült kisebb lakóház is. Ez is árendába van kiadva. – Tartozik a fundushoz egy darab curialis rét is, de ez nem az oppidum határában, hanem Zombor possessio határában van; ez a rét is árendába van kiadva. – Befejezve a mádi portiók aestimatióját, az összesítést e portiókról is elkészítik az aestimatorok, majd a sárospataki és a mádi végösszeget külön összesítik, s az összesített eredményt is 5 és 6 %-os kamatbázison visszatőkésítve, megadják az átadásra kerülő javak teljes becsértékét.
Schirer-Árvai- és Keczer-féle fiskális javak.
(Zemplén m.): Saros-Patak oppidum – Mada (= Mád) oppidum

Tartalomgazda