HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 151. - No. 016.

Dátum 1701. augusztus 4.
Jelleg

Egykorú kamarai másolat 4 oldal latin

Szöveg

Inventarium – Ugyanazon leltározó által készített ingóleltár, mint aki az UC 151 : 15-öt készítette. S bár itt nem jegyzi fel, hogy konfiskált Rákóczi-javakról van szó, de a stílus azonossága, az egynapos keltezési különbség a két inventarium között, valamint a Rákóczi-birtokokra vonatkozó kiadványokban található adatok szerint is: itt is a Rákócziaktól konfiskált javakról van szó. A leltár Fony-ban kelt, a fenti napon.
Fony:
Jóllehet a leltározó „Inventarium rerum mobilium” címet adja a leltárnak, mégis: a Fonyban levő két udvarházat (ezek kisebb udvarházak) is itt leltározza. Mindkét épület beosztása, anyaga stb. csaknem azonos az UC 151 : 15 jelzetű iratnál kivonatolt leltárban szereplő curialis főépület alsó szintjének beosztásával, s a leltározó az épületeket itt is éppen olyan részletesen veszi számba, mint amott. Viszont a két udvarház mellék- és gazdasági épületeiben különbségek vannak. – Az első udvarház udvarán szalmatetős csűr van, melyet karókból készült kerítés övez. – Ugyanitt: három, szintén zsuptetős istálló. – Sövénnyel kerített kert. – Az udvarház előtt, a patak mellett van a szintén élősövénnyel kerített gyümölcsöskert. – Ebben van a pálinkafőző helyiség is egy külön, erre a célra épített kis épületben. – Az udvarháztól jobbra, szintén a patak partján van egy másik gyümölcsös is. Ebben elsősorban szilvafák vannak. A kertben van egy kis kunyhó is. Ennek az utóbbi kertnek egy részét veteményeskertnek hasították ki. – A másik udvarház udvarán egy majorsági lakóépület (egyszobás) és melléképületei vannak. A melléképületek: inkább szárnyék, mint istálló a számosállatok részére; egy erősen romosodó pince; zsúppal fedett csűr, serfőzőház, benne: kádak, hordók, rézüst, dézsa. – Majd az allodiális haszonállatállomány számbavétele következik (közbeiktatva néhány tételben mezőgazdasági eszközök, szerszámok): – Juhok (fejős és meddő birkák, bárányok, kecskék, közülük fejős és meddő kecskék, kosok, idei bárányok, idei kecskegidák, igásökrök). – Közben: vasalt szekerek, láncok, ekék, tartozékaikkal, fejszék. – Utána ismét visszatér az allódium állatállományhoz. – A fonyi jobbágyoknál van 8 ökör, melyek az allódium állatállományhoz tartoznak. Továbbá: fejőstehenek, üszők (köztük egy előhasi), meddő tehenek, bikák, idősebb üszők, sertések. – A majorsági lakóépület melletti kamrában: oldalszalonnák, oldalasok, sódarok, hájkötegek, vaj (utóbbi: kishordókban) – utána: aprójószág (tyúkok, kakas, kispulykák, pulykatyúkok, egy pulykakakas, ludak, lúdfiak). – Majd újból visszatér az élelmiszerekhez: erdei gyümölcsökből készített ecet (kishordókban), aszalt szilva (köbölszámra), préselt sajt (kishordókban), só (kőben), liszt (köblösben), búza (köblösben). – Egy rossz üst, amelyben ez idő szerint komlót tartanak (mennyiségét nem jelzi, egy üstnyi.) – Ezután a vetésterületeket veszi számba a leltározó, a szokott módon: őszibúza és kétszeres, tavaszi árpa, zab, tönköly, lencse, borsó, köles, kender (valamennyi köblösben). – Végül a fonyi határban: „Molendinum duorum lapidum".
Szántó oppidum:
Földesúri beszállókocsma. Ivószobával, beszálló szobával, kamrával, pincével, téglából falazott, zsindellyel fedett kocsiszínnel. – A városon kívül van még egy földesúri pince, felette kis téglaépület. – A város piacterén: kőből épült földesúri kocsmaépület, pincével. – Ugyanitt földesúri mészárszék, mely részben kőből, részben fából épült. – A fenti épületek állapota kb. azonos az UC 151 : 15-nél inventált épületek állapotával. – Ugyancsak az oppidum területén, de az eddigi egységektől külön van egy gabonásverem, melyben ez idő szerint búzát vermeltek el (mennyisége: köblösben). – Végül ide tartozik a narczinfalvai földesúri mészárszék is, melyről azonban a leltározó bővebb adatokat nem közöl.
(Abaúj m.): Fony – Szanto oppidum

Tartalomgazda