HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 145. - No. 130.

Dátum 1749. január 2.
Jelleg

Copia. 3 oldal latin másolat.

Szöveg

Aestimatio
Az irat jobb oldalán két rovatban a 6 illetve 5%-kal számított tőkésített érték, rajnai forintban.
Balássfölde praedium:
A hivatkozott conscriptio szerint a praediumon becslésre kerül egy curialis fundus, három egész jobbágytelekből áll. Mint vallják, a határt három mezőre osztották, kapacitása összesen 150 köböl. Az ebből várható termés becsértéke, valamint a tőkésített érték megadva. – Ugyanitt rétek, a lekaszálható szénamennyiség ölben, ennek ölenként és összesen is megadott becsértéke. A becslő, ugyancsak a conscriptio alapján megjegyzi, hogy ez csak fiktív érték, mivel a réteket már régóta a martonfalvi jobbágyok használják, s csak az általuk fizetett, a becsértéknél jóval kevesebb összeg szerepelhet értékbecslés alapjaként, ennek tőkésített értéke. – A legeltetésből származó haszonvételekről: a martonfalvi és harmaczi jobbágyok legeltetnek a határban, s ennek fejében a szükséges malomgát, és retesz karbantartási munkákat elvégzik. Ennek becsértéke, a conscriptio szerint, tőkésített értékkel. – Malom a Rima vizén, két kőre, egy kender és borsótörővel, hét törővel ellátva. A jövedelem becsült értéke, az összes előrelátható kiadások leszámításával, tőkésített értékkel. A malomban lakó molnár egyébként tartozik évente a földesúr számára két sertést hízlalni a szokásnak megfelelően. Ennek értéke, tőkésített értékével együtt. – Educillum, egy szobából és egy kamrából áll, évi jövedelme és ennek tőkeértéke.
Malinka portio:
A hivatkozott conscriptio szerint az összeírott fél részére három egésztelket találtak, melyen összesen hat jobbágy lakik, akik robotjuk alapján egyenként 250 forint értéket jelentenek. Összesített értékkel. – További két egésztelek, melyen taxalisták laknak, akik fejenként évi 1 forint taxát tartoznak fizetni. Összes érték, tőkésített érték. – Tölgyerdő, a makkoltatható sertések számával, az erre a portiora jutó mennyiségnél a megváltásért fizetett összeg sertésenként, és összesen is megadva. Mivel nem minden évben van makktermés, a teljes összeg harmadrészét lehet csak a becslésnél figyelembe venni. Ennek tőkésített értéke. – Kis malom, keveset forog. Évi jövedelme 30 rajnai forint, melyből a malom fenntartására 10 forintot le kell számítani. Ennek a megmaradt összegnek tőkésített értékét adja meg a becslő. – A helység promontóriumán újonnan telepített szőlő, mely után így semmi jövedelem nem származik a földesúr részére.

Becsérték összesen: Malinka: Rh. fl. 2 811,81 – Balássfölde Rh. fl. 4 916,66 2/3 – 7 727,66 2/3 6 727,66 2/3

Helyesbített összeg oldalt megadva!
A törvényes utód nélkül elhalt primoczi báró Szent-Miklóssy Istvánnak a király fiscusra háramlott jószágairól. Az aestimatio a Korponay Sándor által készített conscriptio (UC 145 :129) alapján került összeállításra.
Balássfölde (Gömör m.) – Malinka (Borsod m.)

Tartalomgazda