HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 119. - No. 018.

Dátum 1674. január 1..
Jelleg

Eredeti.

Szöveg

Inventarium
A likavai vár és birtokbeli tartozékai inventariuma, melyet Schultz György, Turanszky Gábor, Haassaeus Fülöp és Rady László kamarai megbízottak vettek fel a fenti napi, rózsahegyi kelettel.
(NB! A leltár érdekessége az, hogy – eltérően a kor és a kamara szokásától – először a leltározott tárgyat nevezi meg, s utána sorolja fel, hogy ebből az adott tárgybólhol, mennyi van. Ez tárgyi szempontból áttekinthetővé s lényegesen rövidebbé is teszi az inventariumot.)
Szt. Zsófia castell.:
Először a szemesterményeket veszi sorra az invetnarium: búza, árpa, kétszeres (utóbbinak szlovák nevét is feljegyzi: „polovina”), zab, köles, majd liszt (luknában és korecben mérve). – Utána: építési anyagok következnek: „Tegulae cauae pro lectis circiter No 30 – Asseres teneus No 50, Crassiores No 24 – Asseres ex rubro ligno No 21” – Majd: oldalszalonna, füstölt sertésgerinc és fej, lapockák, hájköteg (darabszám szerint), méz (hordóban), egy koreces űrmérték. – Különböző állati bőrök (tehén-, birka-, borjú-, öreg kecske-, gidabőrök, végül általában:) „pelles elaboratae” – darabszám szerint. – Majd: brinzatúró (korecben), sajt (darabszám szerint), vaj (iccében). – Utána: bor (hordóban), üres hordók, ünból készült iccés, fél- és negyediccés űrmértékek. – Fából készült lopó; ugyancsak a pincében: savanyúkáposzta (hordókban). – Só (mázsában); lisztesládák (darabszám szerint). – Építkezéshez való kövek („lapides quadratae” – darabszám szerint; lerakva: a kastély több helyén). – Kivájt sütőteknő. – Vasrácsok. – Kemencék (az új várkastélyban s az ó várkastélyban egyaránt). – Vasalt ajtók, ablakok (ugyanígy: hely és darabszám szerint). Majd: – Asztalok, székek, ablakkeretek, zsámolyok, zárak, serpenyők. – Hintók, szekrények, csiga, szőlőprés, kádak. – Lenkévék. – Deszkametsző fűrész. – Facső fúráshoz alkalmas nagy fúrók. – Mérleg. (NB! A lelőhely mindenütt csak igen röviden meghatározva: „In novo Castello”. „In area Inferiori” – stb. A hangsúly tehát – mint fentebb említettem – a leltári tárgyakon van, s nem azon, hogy azok hol vannak.) – Kemence alá való kőlábazatok („Pedes lapidei, pro apponendis fornacibus”), vizeshordók („urnae aquaticae”), tyúkketrec. – Majd két nagyobb hegyilegelőn legelő allodiális birka- és kecskeállomány kerül sorra (öreg és fiatal birkák, öreg és fiatal kosok, öreg kecskék, kiskecskék, öreg és fiatal bakkecskék – darabszám szerint.
Ezután a liszkófalvai allódium következik: Gabonafélék (rozs, árpa, kétszeres, zab – kepékben). – Utána: az ugyanitteni számosállat-állomány (fejőstehenek, borsjatehenek, meddő tehenek, öreg birkák, fiatal birkák, szántóökrök – „Arabiles Boues” – öt-, négy-, három- és kétéves tulkok. Továbbá: „vaccae inutiles, nullius valoris” egy darab, valamint: „Vaccae grauidae antiquae No 5”, „Grauida juuenca No 1, Juuencula unius anni No 6, juuenci praeteriti anni No 2”, nemkülönben: fiatal, egyéves bikák; sertések, kanok, malacok; ludak, tyúkok egy kakassal). – Gazdasági szerszámok, eszközök, ugyanebben az allódiumban: ekék (teljes felszereléssel), szénahordó szekér, minden kellékével; ökörre való jármok, egy 60 szemes lánc. Kisebb-nagyobb dézsák, vajköpülő edény, vasabroncsos vizeshordó.
(NB! Egy-egy csoport befejezése után a bejárt épületek ajtait és ablakait veszi sorra a leltár, röviden megnevezve azt, hogy vasalt kivitelű-e az adott nyílászáró szerkezet, s ha ajtó vagy kapu, akkor milyen zár van rajta. Van úgy, hogy ezeknél megnevezi az épületet – pl. „portae ad Horrea” -, de van úgy, hogy nem.)
Ezután a leltár visszatér a váraljai allódiumra, majd az „allodium Jarkouiense”-re, mely nem önálló helység, valószínűleg a likavai várhoz tartozó valamelyik határrész neve. – Ezeken a helyeken szalmájában álló zabot, rozsot, búzát, kétszerest, árpát inventálnak (kepékben). – Majd az utóbbi allódiumban külön fejezetként az allodiális lóállomány következik: „Equus incastratus No1; Equi castrati No 4; Equae No 16; Equelli No7” – (Az ajtókat itt is külön tételként sorolja fel.) – A majorsági épületek lakószobájában: ülőpadok a fal mellett (padszékek), asztal, ablakok.
A rózsahegyi vámszedőhelyen: bor (hordókban).
Majd utolsó tételsorként a likavai várbeli alábbi ingóságokat, élelmiszereket leltározzák, de a tételes felsorolás elé megjegyzik: „Sub potestate Domini Commendantis, de quibus disponendi Dominis officialibus non permittitur facultas”. – Oldalszalonnák, sertéslapockák, füstölt oldalas és fej (darabszám szerint); vaj (iccében); brinaztúró (korecben); boroshordók (üresen, darabra); bor (hordókban); só (mázsában); ólom (mázsában).
A likauai dominium.
(Liptó m.): Likaua arx – Sanctae Sophiae Castellum – Lisko (= Liszkofalva) – Rosenberg (= Rózsahegy)

Tartalomgazda