HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 110. - No. 009.

Dátum 1674. szeptember 28.
Szöveg

Aestimatio
A jószágot valamikor Keczer Menyhért bírta, elmenekülése után került a fiscus kezére. – Nevezett lapispataki jószág Sáros megyében, Eperjes és Kassa között, a Barca folyó mentén terül el. Az 1672. évi augusztus 22-i összeírás szerint a következőkben értékelve.
Lapispatak:
Curia (2), fából, egyik régebbi, másik új. Becsértékkel. – Allódium (2), becsértékkel. – Szántóföldek, kapacitásuk kassai köbölben, köblönként számított becsértékkel. – Rétek, becsült szénatermésük szekérben, becsértékkel, az ez idei tényleges szénahozam feltüntetésével. – Vendégfogadó, épületeinek becsértékével, valamint az educillatió évi jövedelmének és a 6 %-kal számított tőkeértékének feltüntetésével. – Vám kétévi jövedelme, ugyancsak a 6 %-kal számított tőkeérték feltüntetésével. Az összeíró megjegyzi, hogy azelőtt, békésebb időkben a vám a jelenlegi jövedelem többszörösét forgalmazta. – Halastó, eléggé elhagyatott, jövedelem és használat nélkül. – Féltelkes jobbágyok összesen, egyenként és összesen is feltüntetett értékbecslésükkel. – Fél pusztatelkek, névvel, becsértékkel. – További pusztatelkek (fél- és egésztelkek), névvel, melyek minden tartozékukkal együtt „pro Fisco Regio reservatae”.
Tapolcsán:
Negyed- és féltelkes jobbágyok, l. Lapispatak. – pusztatelkek, ugyanaz – szántóföldek, kapacitásuk köbölben – rétek, szénatermésük szekérben – Valamennyi becsértékkel. – Educillatio: a sörárultatás árendája már Keczer Menyhért idejében 80 ft-ról 40 ft-ra csökkent, jelenleg „respectu turbulenti status” mindössze 30 ft-tal lehet számolni. Ennek tőkeértéke.
Berzenke:
Fél- és negyedtelkes jobbágy, l. Lapispatak. – másik féltelkes jobbágy, szintén becsértékkel, birtokjogi és egyéb bejegyzésekkel. – Bejegyzés: a tapolcsáni és berzenkei portiokat Kassa városától „eidem Melchiori Keczer in maiori summa quam hic aestimata sunt hypothecates esse”.
Budamér:
Puszta féltelek, becsértékkel.
Vargony:
Negyedtelkes jobbágy, becsértékkel. – ius educillationis, becsértékkel – Szántóföldek, becsértékkel.
Bogdány:
Az aestimatio alól kivétetnek az örökjogon a peklini jószághoz tartozó rétek, melyeket a fiscus részére fenntartanak. – negyedtelkes jobbágy, becsértékkel, ius educillationis, becsértékkel – rétek a somossi határban, összesített becsértékkel.
Fenti jószágok becsértéke összesen ft. 13 468
Kiegészítések.
Szemere László Kassa városában lévő háza (domus fiscalis), mely felerészben ugyancsak ehhez a részhez tartozik, becsértékkel. Mivel azonban a minapi tűzvésznél teteje leégett, ennek megfelelő érték ebből a becsértékből levonásra kerül. Az így fennmaradó összeggel az előző oldalon feltüntetett becsérték ft. 14 400-ra egészül ki. – További bejegyzések a becsérték nagyságára és az ezzel kapcsolatos „lamentationes et queremoniae”-ra vonatkozólag. Továbbá „de rigore quidem taxae subiacerent”: a felsorolt részbirtokokhoz tartozó erdők használatának joga, halászóhelyek joga, allódiális ökrök, szekérrel, a tavaszi- és őszi gabonakeresztek, melyek még a földeken vannak. – Az összeíró további megjegyzései a jószág jövedelmezőségének jelenlegi helyzetéről, amikor is a mostani zavaros időkben „proventus in dies deficiant, minor pars etiam cum difficultate, uix exigi possit, maior vero pars in restantias crescat”. Megismételve és hangúlyozva a kassai ház leégése következtében szenvedett károkat, „tanquam accessoria, alias principale suum sequentis absque appretiatio ualore, ad benignam S. M. S. Ratificationem concessa sunt”.
Szegnyén féltelkes jobbágy, másik, fenti jószághoz, valamennyi erdőhasználati joggla Szegnyén, üvegesműhelyhez tartozó puszta mezők „in eodem campo deserto ad salis foedinam Soouariensem, applicandarum, deseruientes”, – teljes egészükben a fiscus számára fenntartatnak.
Külön oldalon Károlyi László nyilatkozata a jószág átvételéről, Kassán, 1674. október 3-áról keltezve.
Károlyi László birtokairól, melyeket 12 000 rajnai forint lefizetése fejében kapott a császártól.
(Sáros m.): Lapispatak – Tapolcsán – Berzenka (Berzenke) – Budamér – Vargony – Bogdány
valamennyi részbirtok

Tartalomgazda