HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 062. - No. 001 / b.

Dátum d. n. (kb. 1710-es évek)
Jelleg

összevonva, 62:1-el, annak mellékleteként fölvéve

Szöveg

Conscriptio
Az összeírást az UC 62:1-el egybefűzték, mintha ahhoz tartoznék, eleje és vége hiányzik, töredékes. Nagyjából azonos a 62:1-es összeírással, az összeírt helységeket azonban más sorrendben tünteti fel.
Podollya:
census: quartánként fizetik, Szent György, Szent Mihály és Karácsony napján, 31–31, ill. 20 dénár összegben. munera: böjt idején sóshalat vagy helyette a megfelelő pénzösszeget adják. Minden telek után 2 icce búzával, kölessel és kendermaggal tartoznak. Ezen felül egy kötés kendert is kötelesek adni. Húsvétra egy bárányt, vagy ennek értékét, Szent György napra pedig borjú helyett 3 forintot adnak. Utóbbiakat közösen adják, a két falurésszel együtt. – Vetésre: – minden quarta adjon: – búzát (2 iccével) (vagy értékét) – rozsot 1,5 iccével) (vagy értékét) – zabot 3,5 iccével vagy értékét – Farsangkor mindkét falu részt 2 icce vajat, sajtot, ill. ezek ellenértékét adja. Minden quarta adjon még tojást (6). – Pünkösdkor: quartánként: – vajat (1/4 icce) vagy értékét – ludat vagy értékét – tyúkot vagy értékét – sajtot vagy értékét – Karácsonyra: minden quarta tartozik adni a földesúrnak: kappant vagy ennek értékét kalácsot vagy ennek értékét – Mindszentekkor: a falu mindkét része tartozik adni: sáfrányt (12 uncia) – Karácsonyra: közösen ártány fejében 6 forintot – Educillum: száraz kocsmáért mindkét rész közösen adjon 4 veder bort vagy 4 forintot. Dézsma: bárány- és kecsketartásért a földesúrnak kilencedet adnak. – Egyéb: préselt sajt „Buenda” átvétele, megfelelő súlyban. A földesúr szőlői számára minden quarta után szőlőkarókat (400 db.) tartoznak adni. – Hegyvám: a Homonnay-részre jutó mennyiség vederben, a Draskovics-részre hegyvámmal nem tartoznak – Robot: közelebbről meg nem határozott, mindenfajta szolgálattal tartoznak, kivétel nélkül valamennyien. – Kézművesek adója: az összeírt csizmadiák fejenként egy pár sarut tartoznak a földesúrnak készíteni. A takácsok vásznat szőnek, (rőfben mérve) vagy ennek megfelelő pénzösszeget fizetnek. – A vár karbantartására és javítására a többi részbirtokos jobbágyaival együtt évente 8 forintot fizetnek. –
Verbó oppidum:
tényleges jövedelmeinek felsorolása. Az összeíró megadja a kontraktus szerint fizetendő és a ténylegesen, az exemptusok adójának levonásával fizetett, jelenlegi adóösszeget. – A rétek censusa. Sárfánypénz, exemptusok leszámításával. A hegyvám, szárazkocsma és malom után várható természetbeni jövedelmek. A gabonaadó alól névszerint mentesek felsorolása. A sajt-adó fontonként megadott értéke. – Kézművesek adója: a kékfestők (follones) évente 25 sing szűrposztóval tartoznak. Csizmadia adója mint Podollyan. A mészáros 25 font faggyút ad. A vám jövedelme. Dézsma: báránytizeddel tartoznak. – Educillatio: a földesúr pálinkáját átvenni és kiárulni kötelesek, ennek kb.-i mennyisége évi 200 vödör. Máshonnan – elkobzás terhe mellett – nem szabad pálinkát behozniok. A város területén tilos erdők, névvel, birtokjoguk több földesúr között oszlik meg. – Tilalmas halászóhely. A város határához tartozik a Woyszke (Vieszka) nevű praedium is, szántóföldekkel együtt, melyeket a sipkóiak most legelőként használnak, s ennek fejében évi 25 mérő zabot és 2 kappant adnak.
Vagyócz:
census: Szent György és Szent Mihály napkor, valamint Karácsonykor quartánként tartoznak fizetni. – munera: böjt idején sóshalat adnak quartánként. A sörfőzőház után is adózni tartoznak. A sörfőzőházzal kapcsolatos egyéb szolgáltatások részletes felsorolása. – Karácsonykor quartánként: – kappant vagy ennek értékét – kalácsot vagy ennek értéké – tojást vagy ennek értékét – sajtot vagy ennek értékét – vajat (icce) vagy ennek értékét – Szent Mihály és Pünkösd napján quartánként tartozik adni: – ludat vagy ennek értékét – tyúkot vagy ennek értékét – vajat (icce) vagy ennek értékét – Böjt idején quartánként adják: – kendermagot (icce) vagy értékét – kölest (icce) vagy értékét – borsót vagy értékét – kendert, kötegben – Egyéb adó: quartánként búzát (csejtei mérő) quartánként zabot (csejtei mérő) – (ezek összesen megadott értéke) – quartánként tyúkot „vulgo halasne adojat” is adnak. Húsvét körül: közösen adjanak egy bárányt. Sáfránypénzt fizetnek. Libertinusok adója. A vár helyreállítására és karbantartására közösen fizetnek. – Educillatio: címén a Homonnay-részről meghatározott összeget tartozik fizetni. A földesúr komlóskertjéből származó jövedelem összege. A szőlőkaró-adó nincs értékelve. – Dézsma: bárány- és kecsketized várható mennyisége és ennek hozzávetőleges becsértéke. – A méhkasokból egyenként várható méz (icce) mennyisége és értékelése. – A parasztok szőlői a csejtei promontóriumon. A várható termés iccében egyenként, végül összesen cseberben, becsértékkel. – Kézművesek adója: fejenként egy-egy pár sarut tartoznak elkészíteni. Becsértékkel. – Robot: mindenfajta robottal tartoznak – Rét, szénatermés szekérben. – Mészáros faggyút tartozik adni. (Mennyisége fontban).
Jelenleg a fiskus kezén lévő (Nyitra m.): részbirtokok összeírása Podollya – Verbó – Vagyócz

Tartalomgazda