SOPRON VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1035

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus SOPRON VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Ügyszám 1035
Ügyleírás Sopron vármegye története, a nemesi vármegyeműködése és szervezeti keretei
a 16/17. század fordulóján
Az egykori Sopron megye területe két nagyobb tájegységre oszlott. Nyugati, a Fertő tó és a Lajta folyó által határolt részét már érintették az Alpok nyúlványai. A kedvező természeti adottságok jelentős szőlő- és borkultúra kialakulását tették lehetővé. Keleti fele folyókkal átszőtt, a Kisalföldhöz tartozó síkság. Fontosabb folyói a Répce és a Rába, amely két ágra szakadva a Rábaközt határolja. Érinti területét a Rábca, kisebb folyóvizei a Fertőbe ömlő Vulka, Sopron környékén az Ikva és Rák patakok. Jelentős állóvize a Fertő, amelyen Moson megyével osztozott. A sekély, nádasokkal borított, néha évtizedekre kiszáradó Fertő hajózásra alkalmatlan volt, halászat, nádkitermelés folyt rajta. Területének éghajlata az országos átlagnál csapadékosabb és hűvösebb volt, a csapadék mennyisége nyugat felé fokozatosan emelkedett. Mind a Kisalföld, mind a nyugati folyóvölgyek adottságai kedveztek a mezőgazdasági termelésnek. Összefüggő erdőségek a nyugati hegyvidéken és a megye déli és középső területein (Nagyerdő) borították a tájat. Utóbbi magja a Csapod, Pusztacsalád, Iván, Hövej, Vitnyéd községekkel körülhatárolható összefüggő erdőség volt. 1. Felhő-1970. 214-215. 1
12 A megye 16. századi történetéről viszonylag keveset tudunk. A mohácsi csatavesztés következményei, 1526 és 1541 között Szapolyai János és Ferdinánd kettős királysága, majd az ország három részre szakadása rányomta bélyegét fejlődésére, mindennapi életére. Mégis szerencsésnek mondhatta magát, hiszen a török hadjáratok területének egy részét, a Rábaközt érintették csak, amely Győr elfoglalását (1594) követően került tíz esztendőre török megszállás alá. Lakóit nagy számban fogságba hurcolták, sok község évtizedekig lakatlan maradt. 2. Soós-1941. 259., Horváth-1964. 10-11. 2 A megye nyugati felében a kaboldi, fraknói és locsmándi uradalmak 1491-től – más, Vas megyei uradalmakkal együtt – zálogbirtokként Alsó-Ausztria joghatósága alá kerültek. Vitatott tulajdonúak voltak a borsmonostori apátság birtokai is. 3. Dominkovits-1996. 7. 3
A 15 éves háború kitöréséig viszonylag zavartalanul élhettek a megye lakói. Az adózó porták száma az 1574-es összeíráshoz viszonyítva 1597-ben a településállomány 19,4 %-os veszteségét, a portaszám ennél jóval jelentősebb, 289 %-os csökkenését mutatja 1067-ről 369-re. A folyamat teljes egészében nem írható a török pusztítás számlájára, mivel a megye nyugati területein is érzékelhető. Az adórendszer ideiglenes változása miatt az adózás alapegysége 1598-tól a porta helyett a füst, vagy ház lett. 1598 és 1600 között az adó alá vont házak száma 4624-ről 2903-ra csökkent (37,2%), amelynek hátterében a településrendszer pusztulása és a járványok együttes hatása nyilvánult meg. 4. Dominkovits-1999. 106. 4 Ezt megelőzően azonban a háborús konjunktúra fellendítette a gazdasági termelést, amit a korszak legnagyobb birtokosai – elsősorban a Kanizsaiak örökébe lépő Nádasdyak – alaposan kihasználtak. Az irtásföldek művelés alá vonásával és a jobbágytelkek kisajátításával egymás után hozták létre uradalmaikat, amelyeket a tömeges gabonatermesztés és az állattenyésztés szolgálatába állítottak. 5. Soós-1940. 5-10. 5
13 A megye 16. századi birtokviszonyaira a világi nagybirtok dominanciája mellett a számában jelentős kisbirtok és az egytelkes nemesség gyors növekedése jellemző. A jómódú középbirtokosokosok száma meglehetősen csekély volt. 1549-ben Nádasdy Tamás a megye legnagyobb birtokosaként 34 helységben 411 portát bírt. Rajta kívül Teuffel Erasmus kőszegi kapitány és Sopron városa kezében összpontosult a megyén belül 100 (150, illetve 114) porta feletti vagyon. Mások (az enyingi Török család, Bakith Péter, a győri püspök) megyén kívüli birtokaikkal estek a 100 porta feletti kategóriába. 6. Maksay-1979. 157. 6 A század végére a birtokosok összetétele némiképpen megváltozott. A megye legnagyobb birtokosa Nádasdy Ferenc volt, aki a kapuvári, lékai, sárvár-felsővidéki uradalmakat bírta. A lánzséri uradalom az Oláh-Császár család fiági kihalásával a század utolsó évtizedében beházasodással szerdahelyi Dersffy Ferenc kezére került. Tovább tartotta előkelő helyét a megye nagybirtokosai között Sopron városa. A győri püspökség a keszői uradalom megyébe eső része, illetve a szombathelyi uradalomhoz tartozó Rákos, Zsira és Himód falvak révén volt érdekelt. 7. Dominkovits-1999. 102-106. 7 A megye nyugati felét, északi és délkeleti peremét tehát továbbra is a nagybirtok egyeduralma jellemezte, a Rábaközben kis- és nagybirtok egyaránt előfordult. A nemesi vármegye vezető tisztviselőit nemzedékeken keresztül adó „törzsökös” kis- és középbirtokosi réteg meghatározói voltak több évszázadon keresztül az Ostffy, Rátky, Viczay, Niczky, Káldy, Zeke, Megyeri, Szelestey, Vághy, Sárkány, Cziráky családok, amelyek házasságok és átbirtoklások révén szoros kapcsolatokat tartottak fent a szomszédos Vas, Zala, Veszprém megyék birtokos nemességével. 8. az átbirtoklásokról lásd Dominkovits-1992 8 A tekintélyes középbirtokosok közé sorolható a Nádasdy familiáris Megyery Imre mellett az Ostffy és Niczky család, különösen, ha tekintetbe vesszük Vas megyében fekvő birtokaikat is. Sok tekintélyes ingatlannal rendelkező, nagymúltu család, mint a Chernelek, felsőbüki Nagyok, Damonyayak, Szoporyak a 16. század során a kedvezőbb 14 adózási feltételek miatt elbocsátották jobbágyaikat, „egytelkesekké” váltak. Mindez a megyebeli társadalomban elfoglalt helyüket, hivatalvállalásukat nem befolyásolta. A kurialisták számát a családok természetes vagyonosztódás mellett növelte a nagybirtok, elsősorban a Nádasdyak birtokpolitikája. Dél-magyarországi birtokaikról a nyugati megyékben fekvő javaikra mentették át magyar és horvát officiálisaikat, szolgálataikat egy-egy jobbágytelekkel fizetve meg. Az enyingi Törökök Veszkényben, a Nádasdyak Süttörön, Hegykőn, Csapodon helyeztek el nagyobb számú menekült nemest. Összességében a 16. század végére Soós Imre 450 kurialista és kisbirtokost számlált össze.
A telekadó alól felszabadult egytelkesek nem szabadultak azonban a honvédelmi célú vér- és pénzáldozattól. Az 1595. évi 5. és az 1596. évi 10. törvénycikkek elrendelték taksálásukat. E törvények a taksa kivetését és beszedését az alispán kezébe adták, így a 17. században megyei adók egyre jelentősebb része hárult az egytelkesekre. A vagyonos nemességnek már nem állt érdekében a jobbágyok elbocsátása. Ez a tény és az armalisták számának ugrásszerű gyarapodása eredményezte a 17. század közepére, hogy az egytelkes és kurialista kifejezés a birtoktalan, vagyontalan fogalmakkal társult. 9. Soós-1940. 74-77. 9 A Rábaközben és Soprontól délre, Csepreg környékén alakult ki a nemesi falvak tömbje. Közéjük tartozott többek között Alszopor, Csér, Felsőpulya, Jóbaháza, Nemeskér, Potyond, Vadosfa, Völcsej, Zsebeháza. A kurialisták, vagy taxalisták (taksások) hozzájárultak a védelmi kiadásokhoz, 10. adóval, terménnyel, ingyenmunkával 10 gyakran kötelezték őket katonaállításra, máskor személyes hadviselésre.
A 16. század a reformáció térnyerésének százada. Az „akié a föld, azé a vallás” elve alapján a jobbágynépesség is követte urai hitét. A 17. században a folyamat megfordult, a nagy- és középbirtokosok többsége, s velük jobbágyaik rekatolizáltak. A nemesi falvak és Sopron lakóinak jelentős része megmaradt a reformált hitnél. Sopron hatezer főnyi lakosságából 1606-ban 15 alig ezer volt katolikus. 11. Horváth-1964. 11. 11 Bocskay hadai eljutottak a Nyugat-Dunántúlra. A megyében a nyéki és lánzséri uradalmakat birtokló Dersffy Ferenc és Nádasdy Kristóf fia, Tamás támogatta a fejedelmet. A vármegye hűségnyilatkozatot tett Mátyás főhercegnek.
Sopron sajátos utat járt be a török háborúk idején. Bécs közelsége miatt többnyire megmaradt a Habsburgok hűségén. Bár 1529 után a török közvetlenül nem veszélyeztette, a tanács megerősítette, kibővítette a városfalakat, stratégiai okokból lebontatott egy templomot és egy kápolnát. Védettsége miatt jelentős vagyont menekítettek a városba, részben a török által elfoglalt, vagy veszélyeztetett helyekről ideköltözők, részben a reformáció örökös tartományokból elüldözött hívei. A megyei és regionális több rangos képviselője is ingatlant szerzett a városban, mint például Sárkány Antal, Dersffy Ferenc, Bornemissza János. 12. Dominkovits-1996. 10-11. 12 Sopron anyagi és szellemi virágkorát élte, bár nem kerülték el a háborús események és természeti csapások sem. 1605 tavaszán-nyarán Bocskai hadai Némethy Gergely vezetésével a városig jutottak. Lángba borították a Szent-Mihály dombot és környékét, Sopron egy ideig blokád alatt állt. Védelmére a hadi tanács Trautmannsdorf ezredes vezetésével küldött felmentő csapatokat. A lakosság azonban csaknem annyit szenvedett tőlük, mint az ostromlóktól. 13. Bán János: Sopron újkori egyháztörténete Sopron, 1939. 111., Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története Sopron, 1917. 192-195. 13
Csepreg, amely a 16/17. század fordulóján a Nádasdyak támogatásával a reformáció egyik szellemi központja lett, a család katolizálásával visszaesett a fejlődésben.
A Rábaköz két legjelentősebb települését, Csornát és Kapuvárt folyamatosan veszélyeztették a török támadások. Csorna a 17. század elejéig enyingi Török, majd házasság révén Nyáry birtok volt. A helység másik birtokosa a premontrei apátság. Kapuvár (Kapu) a Nádasdyak uradalmi központja.
***
16 A nemesi vármegye 16. század közepén mélyreható változáson ment keresztül, rendi szervezetből szerteágazó közigazgatási és igazságszolgáltatási funkciókat ellátó területi-önkormányzati szervezetté alakult át. Az átalakulási – fejlődési folyamatot részben megtörte, részben más irányba fordította az ország három részre szakadása. Tisztviselőit – a király által kinevezett főispán kivételével – maga választotta, vagy nevezte ki, ügyeiben nagyfokú önállósággal járt el. Központi szerve, a latinul congregatio generálisnak nevezett megyei közgyűlés volt. Tevékenysége elsősorban a közgyűlési (és törvényszéki) jegyzőkönyvek bejegyzéseiből, valamint a közgyűlési iratokból ismerhető meg.
A megújult, „önkormányzati” megyék jogkörét a törvények és a szokásjog alakították ki. Az központi hatalom számára legfontosabb funkciójuk az országos adók – korszakunkban a rovásadó, illetve a török háborúk idején egyre gyakoribb segélyadó, a subsidium – kivetése és behajtása volt. Saját szükségleteikre helyi adókat szedtek. Ilyen volt az országgyűlési követek útiköltsége és napidíja, az egyes tisztviselők, elsősorban a jegyző fizetése, a török fogságba esett rabok kiváltása.
A 16. század közepétől a megyék legfontosabb feladatává saját területük katonai védelme vált. Ezt szolgálta a teljes, vagy részleges nemesi felkelés, az insurrectio. Állandó és egyre súlyosabb terhet jelentett a védelmi célú ingyenmunka biztosítása, háborús években az átvonuló, vagy a falvakba, városokba beszállásolt katonaság ellátása. A munkák megszervezése, a terminusok kijelölése a megyék feladata volt, amelyet számtalan közgyűlési bejegyzés bizonyít. Míg például Zala megyét korszakunkban inkább a közeli végvárak, elsősorban Kanizsa ellátása terhelte, Sopronban a falvakba szállásolt idegen katonaság ellátása és pusztításai okoztak gondot. Nagy teher volt a hadsereg mozgásaihoz szükséges hadi- és élelemszállítások (vectura) biztosítása is.
17 A legközelebbi nagy erődítmény Győr volt, 1594 és 1598 között török kézen. A jegyzőkönyvi bejegyzések alapján a megyéből Pápára Sárvárra és Székesfehérvárra adtak több alkalommal szekeres munkásokat. A megye saját költségen két kisebb váracsot tartott fenn, Mórichidát és Bodonhelyt, amelynek védőit maga fizette. 14. Lásd a 84., 85., 463., 471., 544., 632., 643., 648. számú regesztákat 14 A 15 éves háború idején mindennapossá váltak a fizetetlen katonasággal való összetűzések, a kölcsönös panaszkodás. 15. Turbuly-1997. 31-32. és a tárgymutatóban jelzett regeszták 15 A megyében különösen a télire beszállásolt német, vallon és olasz zsoldosok okoztak gondot. Elhagyták kijelölt szálláshelyeiket, élelem- és zsákmányszerző portyákra indultak. A megye jelentős anyagi áldozatokra is hajlandó volt, hogy határain kívül tudja őket.
A megyék feladata volt a közbiztonság óvása, a mértékek és árak limitálása, ellenőrzése. Állandó elfoglaltságot jelentett az utak és hidak karbantartása. Sopron megyében a Rábapart, a töltések és gátak karbantartása, a gázlók átjárhatóságának szabályozása egyben a Rábaköz védelmének is fontos eleme volt. 16. V.ö.: Gecsényi-1991. 16 Számos közgyűlési bejegyzés foglalkozott a folyóvizekre épített malmok felülvizsgálatával, áthelyezésével, bontásával.
A bíráskodást az una eademque nobilitas szellemében a törvényszékeken gyakorolták. Korszakunkban még nem találtunk az alispáni és szolgabírói ítélkezés nyomaira. Büntető ügyekben a megyéhez tartoztak a területén elkövetett bűnügyek, ha nem az úriszékek, vagy a privilegizált városok hatáskörébe tartoztak. Polgári ügyekben a megye vagyoni és személyi perekben döntött. A sedria társas bíróságként működött. A soproni bejegyzések alapján a korszak 1604-ben elhalt főispánja, Nádasdy Ferenc az ítélkezésben is domináns szerepet játszott.
A megyék működésük során, feladataik végrehajtására helyi szabályrendeleteket, statútumokat hoztak. 17. Lásd Turbuly-2000. 17
18 A megyei igazgatás központi szerve a közgyűlés volt, amelyet évente 6-12 alkalommal hívtak össze. A járások területi és közigazgatási elkülönülése Sopron megyében korszakunkra a jegyzőkönyvek tanúsága szerint még nem történt meg. Az 1598. évi subsidium jegyzék Baszthy Pál és Somogyi Benedek járását különbözteti meg. A Rábaköz ekkor nem adózott, ezért a rábaközi szolgabíró nem szerepelt a jegyzékben. Tudjuk azonban, hogy földrajzi, birtoklástörténeti és védelempolitikai okok miatt a Rábaköz sajátos egységet alkotott. A század második felétől önálló sedriákat tartott, a feldolgozott kötetben két példát találtunk rábaközi gyűlés összehívására, 1604-ben és 1607-ben. Mindkét bejegyzés magyar nyelvű volt. Rábaközi szolgabíróról 1601. májusában olvashatunk először a jegyzőkönyvben. A megye nagy uradalmai sok tekintetben a megyei igazgatástól független, külön életet éltek.
A közgyűléseket havonta, a sedriákat gyakrabban, két hetente hívták össze. 18. Lásd a közgyűlések és törvényszékek időrendi jegyzékét a kötet végén. 18 Utóbbit a könnyebb elérhetőség miatt két helyszínen. A közgyűléseket Szentmiklóson, Lózson, Újkéren és Csepregen tartották, a törvényszékeket felváltva Újkéren és Németiben. Részvételi jog a megyében lakos, vagy birtokos nemeseket illette meg. Megyeháza hiányában amelyek építését csak az 1723. évi 75. tc. rendelte el, s amely együtt járt az állandó megyeszékhelyek kialakulásával, a közgyűlések helyszíne többnyire a várak nagyterme, templom, vagy alkalmas nemesi hajlék volt. A 431. számú regeszta szerint Madarász Gáspár 19. valószínűleg Újkéren fekvő házát 19 házát, amely a közgyűlések és törvényszékek szokott helye, a korábbi gyakorlatnak megfelelően kivették az adózás alól. A főurak gyakran csak megbízólevéllel és utasításokkal ellátott követeiket, többnyire valamely főember szolgájukat, vagy az uradalmi tiszttartót küldték el. Előfordult, hogy utasításaik hiányában fontos kérdésekben (adókivetés, követválasztás) elhalasztották a döntést. A tekintélyesebb résztvevők felsorolása, a méltóságsor korszakunkban még ritka.
19 Közgyűlést általában a főispán, vagy az alispán hívott össze. A törvényszékek pontos idejét – ha szokásjog nem szabályozta – a közgyűlés határozta meg. A tisztviselők számára a részvétel mindkét fórumon kötelező volt. Ezt jelezte az alispán, vagy a jegyző távollétének indoklása. A 16-17. században még ritka volt a teljes tisztségváltás, Sopronban 1608-ig nem találtunk rá példát. Zalában 1592. február 19-én a teljes tisztikar lemondott, az egyik alispán kivételével azonban valamennyiüket megerősítették. Vas megyében 1599 február 1.-én hívtak össze először tisztújító gyűlést. 20. Bilkei-Turbuly-1989 225., Tóth –1989. 521. 20 A soproni jegyzőkönyvben 1603. szeptemberében találunk először kisgyűlési bejegyzést. Ha nem a közgyűlések szokásos helyén tartották őket, egy-egy vidék, például a Rábaköz nemeseit hívták össze. A jegyzőkönyvek egy része csak congregatiot jelöl, ezek azonban tartalmukat, témaköreiket tekintve nem különböztek a generalis congregatióktól.
A tárgyalt ügyek meghatározott sorrendben kerültek napirendre. Elsőként a királytól, nádortól, kamarától, főispántól érkezett parancsok, leiratok, majd a megye egészét érintő ügyek, az adókivetés, számadások ellenőrzése, végül a más megyéktől érkezett levelek közzététele, a válaszok megfogalmazása. Az esetlegesen itt tárgyalt perek után került sor a nemesítő oklevelek, armálisok közzétételére, a felmerülő tiltakozások, kérelmek, panaszok, magánszemélyek által jegyzőkönyveztetni kívánt nyilatkozatok bejegyzésére.
Néhány szót a megyei tisztségviselés jellegzetességeiről. A központi hatalom letéteményesét, a főispánt a király nevezte ki, míg a többi hivatalt választás vagy alkalmazás utján töltötték be, a főispán ajánlását figyelembe véve. Vas megyékben 1562 és 1604, Sopron megyében 1588 és 1604 között Nádasdy Ferenc volt a főispán, aki meghatározó szerepet játszott megyéi irányításában, védelmében, a bíráskodásban is. A zalai példával egybevetve Sopronban sokkal erőteljesebbnek, meghatározóbbnak tűnik a főispán szerepe. Talán ezzel függ össze, hogy a viszonylag nagyszámú közgyűlési bejegyzés 20 ellenére a jegyzőkönyv töredékesnek, hiányosnak tűnik. Tematikája a korábbinál és a más megyékben megszokottnál szűkebb, főként adózási és védelmi kérdésekre szorítkozik. Az önkormányzat hivatalszerű működésére nagyon kevés adatot szolgáltat. A másik magyarázat az lehet, hogy a háborús körülmények miatt kisebb gondot fordítottak pontos vezetésére, csak azokat a témaköröket jegyezték be, amelyeket a számonkérés miatt fontosnak tartottak. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy 1601 februárja és 1608 januárja között Zalából egyáltalán nem maradt fent közgyűlési bejegyzés, és a Vas megyei anyagban is jelentősek a hiányok.
A tisztviselőktől megkívánták a magyar honosságot, a nemesi rendbe tartozást. Feltétel volt a megyében lakás és a megfelelő anyagi helyzet, utóbbi főként az alispánok és a főadószedők esetében. A természetes okokból (halál, betegség) megürült állásokat a főispán megkérdezésével töltötték be, később csak ideiglenesen, a következő tisztújításig. A tisztviselőknek hivatali esküt kellett tenniük.
Gyakran utóbbiak jelentettek a nagyobb tételt. A 18. századig csak alkalmi bejegyzésekből, statútumokból, törvénycikkek utalásaiból értesülünk az egyes tisztségviselők honoráriumáról. Kivételt a jegyző és az adószedők járandósága jelentett, amelyek rendszeresen szerepeltek a közgyűlések napirendjén. Felkelések idején a megyei hadak főkapitányának és a gyalogosok vezetőjének havi bérét határozták meg. A 16-17. században éves fizetést csak kevesen kaptak.
A főispán után rangban és a feladatok nagyságrendjében az alispán (vicecomes), következett, a főispán helyettese, a megyei közigazgatás és igazságszolgáltatás gyakorlati irányítója. A főispáni familiárisból évszázados fejlődés során alakult ki a tőle formailag független, elsősorban megyéje érdekeit szem előtt tartó tisztviselő, a személyes kötődés azonban legtöbbször kimutatható. Az alispánokat általában a megyebeli tekintélyesebb, vagyonosabb nemesek közül választották, gyakran viseltek országgyűlési követséget. Megyery Imre (1581-1591) a középbirtokosok sorába tartozott, függése az 1588-ban a főispáni székbe került Nádasdytól közismert. Annak halálát követően 21 gyakran képviselte az özvegy és a gyermek Nádasdy Pál érdekeit a közgyűléseken. Szalay Gábor (1595-1601) és Vághy György (1601-) elődeikkel ellentétben a kisbirtokosok alsó rétegébe tartoztak. Vághynak sem vagyoni helyzete, sem közigazgatási gyakorlata nem indokolta a gyors karriert. Inkább tűnik a főispáni akarat végrehajtójának, mint a megye authoritását megtestesítő tekintélyes személyiségnek. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Nádasdy mellett az alispánok kisebb hatáskörrel rendelkeztek, mint általában, egyszemélyi irányítása a megyei igazgatás egészére rányomta bélyegét. Hirtelen halálát követően szabályrendeletek sora bővítette az alispáni hatáskört – az új főispán kinevezéséig.
Az adóügyek intézése bonyolult és időszakonként változó volt. A királyi adók beszedését a kamara által kinevezett királyi rovásadószedő (dicator ) , végezte, aki Sopronban általában megyebeli nemes volt. Segítőjével együtt, aki többnyire egy esküdt, vagy alszolgabíró, a portánként behajtott adó után kiállított kötelezvények száma szerint részesült a beszedett összegből. Emellett a megyék minden egyes rendkívüli kiadás esetén statútumban határozták meg, hogy az adott célra (jegyző fizetése, országgyűlési követek költségei, rendkívüli adó, insurrectio költségei, végváraknak adandó segély stb.) portánként, majd 1598 és 1604 között házanként mekkora összeget kell behajtani. A behajtással alkalmanként bíztak meg különböző személyeket (perceptor), akik a fizetésüket ugyancsak a behajtott összeg után kiállított elszámoló cédulák után kapták meg. Sopron megyében a tárgyalt időszakban az adók nagyobb részét az alispán, vagy embere, a vicegerens, néhány alkalommal a szolgabírák szedték be. A fenti rendszer áttekinthetetlen volt, a gyakori elszámoltatás ellenére is visszaélésekre adott módot. Ezek kiküszöbölésére választottak a századfordulón a főadószedőt (generalis perceptor) pénzügyek összefogására és irányítására. Sopronban 1604. december 13-án határoztak arról, hogy főadószedőt választanak 25 forint éves fizetéssel.
A jegyző (notarius) fogadott tisztviselő volt. Elvárták tőle a szép írást, az írott latinban való jártaságot, a magas szintű jogi ismereteket. Többségük litterátus volt, részesült valamiféle felsőfokú képzésben. Tanultságuk, nyelvtudásuk miatt gyakran választották őket 22 országgyűlési követségre. Megbízatásuk határozatlan időre szólt. Éves fizetést kaptak, az összeg beszedése adó formájában történt. A mágnásoktól készpénzben vagy természetben (kenyérből, borból, ruházatból) külön fizetség járt számukra, aminek kiutalásával el-elmaradtak. 21. Tóth-1992. 1066, Turbuly-1996.1158. sz. reg. 21 Financiális okokból gyakran több megye jegyzőségét is vállalták. Megyeri Pál 1595 és 1601 között Sopron, 1606-ig, haláláig Vas jegyzője. 22. Tóth-1992. 946. sz. reg. 22 Szántóházy Ferenc 1595-től 1608-ig Zala, 1601-től Sopron, 1606-tól egyben Vas megye jegyzője is. Szántóházy Ferenc kisbirtokos, Megyery alispán fia, Pál középbirtokos volt. 23. Dominkovits-1999. 112-113. 23
A járások élén a szolgabíró, (judex nobilium, judlium) állt, akit esküdt(ek) és alszolgabíró(k) segíthettek munkájában. Ügyeit a helyszínre kiszállva, vagy saját kúriájából intézte. Sopron megyében a járások kialakulása megkésett, a feladatokat korszakunkban két-három szolgabíró látta el esküdtjével. A Rábaköznek – ahogy már említettük – külön szolgabírája volt, akit esküdt is segített. Korszakunkban még nem igazán megbecsült emberek, a szerényebb vagyonú, vagy egytelkes nemesek közül kerültek ki. Munkájuk díját nem ismerjük. A törvénycikkek többször utalnak az alispánok és szolgabírák szokott díjára, az összeget azonban nem nevezik meg. Közigazgatási teendőik mellett a törvényszékek állandó résztvevői. A 17. századtól polgári, főként adóssági és zálogügyekben külön ítélőszékük volt növekvő illetékességgel, amelyet részben a törvénycikkek, részben a helyi statútumok szabályoztak. Sopronban 1608-ig ilyen szerepkörrel nem találkoztunk. Az ingyenmunkák szervezése, a katonaság számára beadandó élelmiszer begyűjtése, adminisztrációja, a beszállásolt katonasággal való kapcsolattartás és a bírságok beszedése tartozott feladataik közé. Emellett az alperesek perbe hívását, a különböző helyszíni vizsgálatokat végeztették esküdti segítséggel.
Változó, a 16. század közepétől a 17. század végéig terjedő időszakban jelentek meg az alszolgabírók (vicejudlium ) . Zalában 1566-tól találkozunk 23 velük a jegyzőkönyvekben, Vasban 1597-től. 24. Bilkei-Turbuly-1989. 53., Tóth-1989. 270. sz. reg. 24 Sopronban összesen egy alkalommal, 1600-ban említik. 25. 209. sz. reg. 25
Azt esküdtek a szolgabírákat segítették feladataik végrehajtásában. Ugyancsak a szegény, egytelkes nemességből kerültek ki. A törvényszékeken már csak a távollévő ülnököket helyettesítve vettek részt a bíráskodásban. A vicegerens , másként ügyvivő az alispán segítője volt, ritkán jutott magasabb beosztásba. Legtöbbször bírságpénzek beszedőjeként találkozhatunk vele, de részt vett az ingyenmunkák, szállítások szervezésében, a természetbeni adók beszedésében, a helyszíni eljárásokban, vizsgálatokban is. Egy alkalommal külön rábaközi vicegerensről is olvashatunk. 26. 1602. október 29., 389. sz. reg. 26 Insurrectiók esetén a megyei hadak élére megyei főkapitányt , a gyalogosok élére vajdát választottak, havi megszabott fizetéssel.
A klasszikus tisztújítás (congregatio restauratoria), ahol a notabilitások jelenlétében a főispán 3-4 jelöltje közül választották meg a tisztviselőket, még nem alakult ki. Zalában 1592. február 19-én mondott le először a teljes tisztikar, bár az egyik alispán kivételével valamennyiüket megerősítették. 27. Bilkei-Turbuly-1989. 225. sz. reg. 27 Vasban 1599-ben hirdettek először tisztújító közgyűlést. 28. Tóth-1989. 521. sz. reg. 28 Sopron megyében 1608-ig hasonló adatot nem találtunk. A tisztségviselők lemondására, újak választására betegség, vagy haláleset miatt került csak sor.
A korszak megyei hivatalt vállaló nemesi társadalmáról Soós Imre, Maksay Ferenc, Dominkovits Péter írtak. 29. Soós-1937., Maksay –1979., Dominkovits-1996. 8-15., Dominkovits-1999. 29 Itt mindössze néhány dologra szeretnénk felhívni a figyelmet. A főnemesi nagybirtokhoz hasonlóan a kis-és középbirtokos nemesség birtoklása is átnyúlt a megyehatárokon. A század végére a Nyugat-Dunántúlon a regionalitás már karakteresen kimutatható. A 24 jelenség a hivatalvállaló nemesség körében a legkézzelfoghatóbb. Erősítette a folyamatot a megyék együttműködése is. A közös főispán, Nádasdy Ferenc okán elsősorban Vas és Sopron megyékre volt jellemző a törvényhatóságok együttdolgozása, közös közgyűlések tartása, a rendszeres követküldés, egyeztetés, de a kapcsolattartás Zalával is kimutatható. A regionalitás kialakulásában fontos tényező volt a térség nagybirtokos arisztokráciájához, elsősorban a Nádasdyakhoz kötődő familiaritás és az ehhez kapcsolódó, korábban már említett migráció, valamint az átbirtoklások következményeként szövődő családi-rokoni kapcsolatok.
A megyei elithez tartozást számos tényező határozta meg. A vármegyei nemesség számára a vagyongyűjtés klasszikus módjai, az öröklés, beházasodás mellett fontos előrelépési lehetőség volt a megyei szolgálat. Pozitív hatásai a 16/17. század fordulóján azonban még nem mindig voltak egyértelműek, különösen alacsonyabb tisztségekben. Ugyanakkor a Sopron megyei közgyűléseken számos olyan nemes szerepel rendszeresen más nemesek megbízottjaként, közügyekben eljárva, követként, különböző adók beszedőjeként – amely jól jövedelmező megbízatás lehetett – akik formálisan nem viseltek hivatalt. Kialakult tehát egy értelmiséginek mondható réteg, amelynek a nemesi társadalomban betöltött helyét elsősorban nem vagyona, hanem iskolázottsága, fejlett írásbelisége, jó kapcsolatai, gyakran a főúri udvarokban, a birtokigazgatásban betöltött pozíciói határozták meg. Külön kategóriát jelentettek a megyei jegyzők, akik vezető szerepet játszottak a megyék életében, többnyire azonban minimális vagyonnal rendelkeztek, s emiatt gyakran álláshalmozásra kényszerültek.
Forrás TURBULY ÉVA: SOPRON VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI II. 1595-1608

Tartalomgazda