HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 211. - No. 005.

Dátum 1818. szeptember 1.
Jelleg

Német nyelvű eredeti példány, mellékleteivel egybekötve, 22 folio, sajátkezű aláírás.

Szöveg

„Beschreibung” úrbéres adatokkal, amelyet a kamara Szepes megyei helységéről írtak össze, jövedelmi kimutatásaival együtt.
Granasztov:
Hegyek között magaslaton fekvő helység, Lublótól másfélórányi távolságra. – Kiterjedése, szomszédos helységek, azok hovatartozása. – A lakosok megélhetési forrása részben a földművelés, részben a fonallal való kereskedelem, melyet Galíciából hoznak, és hátukon visznek le Magyarország különböző helységeibe, vidékeire. – A földek termékenységére való tekintettel a vármegye által harmadik osztályba sorolt helység. – Egy egésztelek appertinetiái 12 hold rét és egy holdnyi belsőség, (a szántót nem adja meg!) – Az 1773-ban bevezetett urbáriumkor felvett telkek, jobbágyok, zsellérek száma, azóta eltelt változások. – A hosszantartó hideg miatt a föld nem nagyon termékeny, állandó trágyázásra szorul – zabot, rozst, árpát termelnek leginkább, hozamuk három-négyszeres, földjeiket erdei irtásokkal is növelik. – A lakosok részben római, részben görög katoliusok, utóbbiak vannak többen, fából épített katolikus templom van, a görög szertartásúak a krempechi pópa fennhatósága alá tartoznak. – Uradalmi föld egy tizenhatod, telek, melyet a kocsma bérlője használ. – Uradalmi malom a patakon, árendájának összege. – A faluban lévő uradalmi kocsma szilárd anyagból épült, zsindellyel fedett épület, három szobából, konyhából, kamrából, boltozatos pincéből áll – nyolc rossz ablaka, 9 rossz ajtaja zárral, két rossz kályha van benne, az egész tatartozásra szorul – jó anyagból épített, zsindelytetős istálló kocsiszínnel tartozik még a kocsmához – az egész értéke kőműves, ács, asztalos, lakatos, üveges, cserepes munka becslése alapján – másik uradalmi ház az erdőőr lakás, szintén jó anyagból épült, két szobából, két kamrából, konyhából, pincéből áll, ablakok, ajtók száma – kis konyhakert, fából épített, fedett csűr tartozik még hozzá – az egész értéke fenti mesterek becslése alapján – a fent említett uradalmi malom, fából épült, zsindelytetővel, értéke. – Mivel gazdálkodást nem folytat az uradalom, több épülete nincsen a helységben. – Az uradalom jövedelmei a helységből a következők: úrbéri census a jobbágyoktól, zsellérektől, együttes összege – victualiak telkenkénti részletezése, egésztelkenként 51 krajcár értékben, együttes összege – robot szabályozása, napok száma, pénzértéke, – úrbéri faszállítás telkenkénti mennyisége, pénzértéke – hosszúfuvar együttesen, pénzérték, robotjövedelmek összegzése. – Fonásjövedlem nincsen, az összes kilencedet, beleértve a méh-, báránykilencedet is, megváltják. – Pálinkafőző-üstök taxájából nincs jövedelem, mert az uradalom minden jövedelmet átengedett a kocsma árendálójának. – Kilencedet telkenként 4 ft. összegben váltják meg, együttes jövedelme. – Mivel szőlők nincsenek, hegyjogból sem lehet jövedelem. – Az urbárium szerint a jobbágyok a tized terhe alól mentesek. – Erdő nagysága holdakban, különböző fákból áll, kitermelhető fa mennyisége évenként, jövedelme, vadászat jövedelme. – Földesúri szántók , rétek, legelők, szőlők nincsenek. – Az említett uradalmi malom egyköves, jövedelme az árenda szerint, összege. Uradalmi mészárszék nincsen, a lakosok zömmel sajtot, tejet, vajat fogyasztanak. – Az uradalmi kocsma jövedelme. – Jövedelmek nettó végösszege: 498 ft. 46 Xr., ezt az összeget 5 % hozammal tőkésíve adja az értékét. – Mellékletekben jobbágyok, zsellére névsora, telkük nagyságának feltüntetésével – házas és házatlan zsellérek a névsor végén – az urbárium kivonatának másolata, jövedelmi kimutatások – a fenti épületekre vonatkozó becslés, hatósági hitelesítő záradékkal, pecsétekkel.
Kamarai birtok.
(Szepes m.): Granasztov

Tartalomgazda