HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 179. - No. 015.

Dátum 1737. szeptember 23.
Jelleg

Másolati példány, hitelesítő záradékkal 1822-ből. 10 folio latin. Hitelesítette a kamara vicearchivariusa.

Szöveg

Urbarium "Conscriptio" a szentjobbi apátság javairól készített összeírás, melyet gr. Csáky Imre püspökké történt kinevezése után VI. Károly gr. Ditrichstein Hannibál Károlynak adományozott. Az adománylevél teljes terjedelmében bemásolva.
Szentjobb:
1685-ben még állt a városban a mocsarak és a Berettyó folyók között az erősség, sárból és földből készült, a nagyváradi várhoz tartozott, a török támadásai ellen emelték, idők folyamán elveszítette jelentőségét ez az erősség, az akkori apát Vinkler Mátyás kis épületet kezdett itt emelni, a mostani váradi püspök fejezte be, aki előbb itt volt apát, a rezidencia dupla árokkal van körülsáncolva, fából emelt híddal a kijáratnál, kerttel, bene barack és meggyfákkal, az egykori bástyáknak kőromjai még látszanak; a kapu mellett három cselédház, kamrával, konyhával, végében vesszőből-fából készült, náddal fedett szekérszín, részben fából, részben nyers téglából épített két istálló, mintegy 30 lóra, folytatásában a hajdúk háza, mely alatt börtön van. – Csáky Miklós által emelt házak, kőből épültek, helyük, leírásuk, bútorzatuk. A kápolnához tartozó felszerelés leltára (egyházi szerek, miseruhák, misekönyvek, kegyszerek, gyertyatartók, koppantó, zászlók, képek). A plébánia könyvei, melyeket Csáky gróf hozott. Az udvar közepén kőkút, vaslánccal, vödörrel, zsindellyel fedett. Az előbb említett árok végén a tavaly épült plébániaház, fából épült, náddal fedett, pincével, istállóval, bútorokkal ellátva, kerttel övezve. – Az előbbi apát inscribált a plébániának egy szőlőt a Szóvárhegyen, nagysága kapásokban, továbbá 24 köblös földet, 3 nyomásra felosztva, két rétet (nevük), valamint 50 Ft-nyi készpénzt, 12 köböl gabonát, ugyanannyi bort, a malom szombati jövedelmét, a plébános azonkívül még a Cassa Parochorumból is kap fizetést. – Malom, helye, 6 éve épült, leírása, töltése az erősség köveiből, jövedelme a számadások alapján. Nem messze a malomtól kocsma, sövénnyel kerített, egy szobából, kamrából, konyhából áll, náddal fedett, egész évben földesúr számára mér bort, hozzávetőlegesen kimért bormennyiség, haszna. Közel a kocsmához kovácsműhely, szerszámok nélkül, kovács lakásával, náddal fedett. A város közepén mészárszék, Szt. Györgytől Mihályig földesúré, árenda címén fizetett 1 q faggyú, értéke pénzben, azonkívül minden levágott állat nyelve is földesurat illeti árendában. Allódiális ház két szobából, két kamrából, szérüből, kertből áll, kerítésének egy része romladozik. – 64 jobbágy, 2 zsellér névvel. Telkük nagysága. Állataik: lovak, ökrök, tehenek, juhok, kecskék, méhek, disznók. Szőleik száma és nagysága kapásokban egyenként. Taxájuk egyenkénti összege. Özvegyeknek fiaik, mészáros, kisbírók, sekrestyés (aki mentes minden szolgáltatás alól) feltüntetve. Két házas zsellér, egyiknek szőleje van. – A lakosok nem örökös jobbágyok, szabad költözésűek, ezért taxalistáknak hívják őket, földesúri jognak alávetettek, bírságokat elkövetett vétkeikért az uradalom szab ki rájuk; ha pallosjogot követelne az apátság magának, ezt nem gyakorolhatja, mert az ilyen ügyeket a vármegyei hatóság felülvizsgálja. – A lakosok 12 napi robottal tartoznak földesúrnak; taxa címén 2 forintot fizetnek évente (bíró, kisbíró, sekrestyés mentesek alóla), összege. A szántóterület a város fekvése miatt kevés, kilencedjövedelem 3 évi számadás alapján: búzából, kukoricából köblökben. Méhekből kilencedet adnak, azon alul megváltják, összege. Pázsitadóba minden sertés után 6 krajcárt fizetnek, jövedelme. Dohánykilenced jövedelme csomókban. Kenderkilenced helyett 20 zsákot adnak. – Promontóriumok névvel, egyik után kilencedet és tizedet, a többi után csak kilencedet adnak, idegeneknek is vannak itt szőleik, dézsmajövedelem természetben, értéke pénzben. Az Öreghegyen allódiális szőlő, nagysága kapásokban, hozama. Másik promontóriumon kisebb allódiális szőlő, nagysága kapásokban, hozama. A később telepített szőlőhegyek után kilencedet nem adnak, csak tizedet. – Nagy tölgyeserdők, épület és tüzifára, makkéréskor hízlalható disznók, idegeneknek a szél által kidöntött, vagy másképpen használhatatlanná lett fákat eladják, jövedelme pénzben. Vadászat, madarászat, halászat inkább csak kedvtelésre, mint jövedelemszerzésre gyakorolható, nem is remélhető, hogy számottevő jövedelmet hozna. Allódiális szántók 3 nyomásban, befogadóképességük. Rétek névvel, szénahozamuk.
Csohaj:
37 jobbágy, 1 zsellér névvel, állatállományuk, vannak örökös jobbágyok, házas zsellérek, szabad költözésű jövevények, zsellérek. A szabad költözésű jobbágyok az örökösökhöz hasonlóan teljesítenek szolgáltatásokat földesúrnak, ezért taxát nem fizetnek, tartoznak a földesúri rendelkezéseknek magukat alávetni. – Szántók és kaszálók a lakosoknak elegendőek, cserjésből irtották, minden terményből kilencedet tartoznak adni, hozama 3 évi átlag alapján búzából, kukoricából, méhkilenced, pázsitadó megváltásának jövedelme. Szőlőhegy nincsen a helységben. Elég nagy erdők, csak tüzifára alkalmas, makkoltathatás is van valamelyes jövedelmet is hoz. – Kocsma Szt. Mihályig földesúré, kimért bor mennyisége, haszna. Rétek névvel, uradalom használja, szénahozama. Földesúri jognak a szentjobbiakhoz hasonlóan vannak alávetve. Földesúri szántók, befogadóképességük.
Sárszegh:
Lakosok valamennyien örökös jobbágyok, az uradalom szüksége szerint teljesítenek robotot, taxát nem fizetnek. 23 jobbágy, 3 zsellér névvel, állatállományuk. Szabó István nevű lakosnak kis malma van, taxát fizet utána földesúrnak. – Szőlőhegy nincsa a faluban. Saját szükségletre tüzifára elegendő erdő, makkot sohasem terem. A szántók, rétek a lakosoknak elegendőek, nem régen irtották, a lakosok szorgalmától függően többet is lehet irtani, minden terményből kilencedet adnak, búza és kukorica hozama. Méhkilenced és pázsitadó megváltásának összege. A falun kívül, a királyi út mellett kocsma, évente kimért bor mennyisége, haszna. Földesúri rét névvel, hozzávetőleges szénahozama.
Birtoktörténeti adatok, a falvak esetleges visszakövetelése esetén bizonyítékként felhasználható iratok, adománylevelek rendje, Csáky apát állította össze, illetve szerezte be az iratokat.
Szentjobbi apátság.
(Bihar m.): Szentjób – Csohaj – Sárszegh

Tartalomgazda