HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 177. - No. 009 / a.

Dátum 1816. május 15.
Jelleg

Eredeti, pecséttel, aláírásokkal ellátott példány, 148 eredeti sz. pagina. Készítette Johann Popovich.

Szöveg

"Beschreibung", amelyet a küszöbön álló adományozása végett rendelt el a kamara.
Sippet:
Temes vármegyében fekszik, a dentai kamarai számvevőséghez tartozik. A terület részben síkságon, részben kisebb emelkedéseken terül el; Temesvártól, Csakovától, Zentától való távolsága. 1697-ben szabadították fel császári seregek a török ostrom alól, Temesvárral együtt, kamarai birtokká incorporálták a többi bánsági helységgel együtt. Házai, szomszédos falvak, birtokosai, határjelek, azok nagysága. Jövedelmet biztosító uradalmi épületek nincsenek a helységben. – Gazdasági épületek: ispánház, vert földből épült, náddal fedett, 4 szobából áll, konyhából, éléskamrával, alatta pince; hátul az udvaron istálló, romladozó, sőt részben már be is omlott szekérállás; oldalt kideszkázott kút. A ház mellet konyhakert, az udvarral együtt 1 hold nagyságú, sövénnyel kerített. – Mesteremberek általi becslés: kőműves, ács, asztalos, lakatos, üveges, által végezve, figyelembevéve, hogy az épület düledezik, és erős javításra szorul, hivatkozik a csatolt (meglévő) mellékletre. Dísz, vagy gyönyörködtetést szolgáló épületek nincsenek a helységben. A görög (keleti) templomon és iskolán kívül, melyeket a község tart fenn, kegyúri épületek nincsenek. Földesúri allodium, juhtartás, tehenészet, sertéstartás, méhészet nincsenek. – 6 egész-, 127 fél- és 235 negyedtelkes jobbágy, 4 házas zsellérek; 12 üres zsellérhely. Puszta telkek száma. Egy egész telekhez az urbarium szerint 34 hold tartozik, fél telekhez 19, negyedhez 11 hold, mindegyik 1600 négyszögöllel számítva. A constitutivum összegezve belső telek, legelő, szántó, rét szerinti megoszlásban, 27 hold bonificatio mutatkozik. – Jelenleg nem adózó telkek: az ispánház telke, kocsma rétje, mészárszék rétje, nagyságuk holdakban egyenként és összegezve, földesúri telkek, valamint az örökösen ment telek a templom, három pap, 1 diák, iskola, temető földje, ezek összegzése. – Közös legelő, constitutivum szerinti részesedés, telkek helye, részben síkságon, részben dombon vannak, közepes hozamúak, melyre való tekintettel a községet 2. osztályúnak minősítették adózás szempontjából. – A lakosok leginkább kétszerest, kukoricát és zabot vetnek, nagyon ritkán kendert és lent. Közepes hozamú évben egy hold föld vagy két mérő kétszeresből 10 mérőt, zabbót 12 mérőt ad; kukoricából 1 hold föld, vagy 1/8 mérő 8 mérőt ad morzsolva, ezek súlyát is megadja fontokban. Fő jövedelmi forrásuk a földművelés és állattenyésztés, részben Temesvárra, részben Csakovárra viszik termékeiket eladásra. – Lakosok lélekszáma, valamennyien görögkeleti vallású románok. Erdők nincsenek a helységben, a lakosok a szomszédos helységekben kénytelenek a tüzifát megvásárolni. Közös legelőn legeltethető állatok: lovak, ökrök, tehenek, juhok, disznók. A községnek negyedévi bormérésen kívül más beneficiuma nincsen. – Kötelezettségeik földesúr iránt a következők: census, összege; kisebb ajándékok megváltása telkenként, együttes összege. Robot szabályozása, napok száma telkenként, ezek értéke egyenként és összegezve. Nem telki állományú földek nincsenek, jövedelmük sem lehet. Pálinkafőző üstök száma, taxájuk összege egyenként és összegezve. – Gabonakilenced jövedelme kétszeresből, árpából, zabból, kukoricából mérőkben, évi átlagjövedelem, értéke pénzben, együttes jövedelem, leszámítva a szállítás költségeit. Kender és lentized jövedelme, kévékben, évi átlagjövedelem, kendermag mennyisége, értéke. Báránytized jövedelme, dézsmabárányok száma, értéke, évi átlagjövedelem. Méhtized jövedelme. Vadászati jog árverésen bérbeadva, összege. – Földesúri szántók, rétek, szőlők nincsenek. Maradványföldek, helyük, nagyságuk, bérbe vannak adva, összege. Uradalmi konyhakert nagysága négyszögölben (azonos az ispánháznál említettel!), értéke. Halászati jövedelem nincsen, mivel folyójuk sincs. Tönkrement szárazmalom, jövedelem nincs belőle. Mészárszék jövedelme 1793-tól 1798-ig, átlagjövedelem kiszámítása; hozzátartozó rét bérbe van adva, összege. Hídvám, vásárok nincsenek. Kereskedők, negyedosztályba vannak sorolva, boltbérük. Kocsma árendájának összege. A helység évi átlagjövedelme: 7766 Ft 48 Xr. – A gyakori esőzéseken kívül, mely az alacsonyabban fekvő földeket elönti, más maleficium nincs. A földesurat illető terhek nincsenek. Mellékletek közt jobbágyok névsora, szántójuk nagysága holdakban.
Kamarai birtok.
(Temes m.): Sippet

Tartalomgazda