HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 145. - No. 127.

Dátum 1748. június 22.
Jelleg

2 oldal latin másolat

Szöveg

Aestimatio
Az irat jobb oldalán két rovatban a 6 illetve 5%-kal számított tőkésített érték.

A hivatkozott conscriptio szerint: lakosok, házaikkal, összesen, évi taxájuk összegével, ennek tőkésített értékével. – zsellérek, összesen, ezek is taxát fizetnek. Ennek összege, tőkésített értéke. – A várárok által határolt területen belül található területen kaszálható széna mennyisége szekérben, a terület jelenleg árendában van, az árenda összeg tőkésített értékével. – Kert, mely a maklári alsóvárosban fekszik, eléggé tágas, gyümölcsfákkal, mivel azonban idegen funduson, nevezetesen az egri káptalan fundusán van, csak az épületeket lehet becsülni. Az értékbecslést helybeli mesteremberek (kőműves, kovács és ács) végezték. – Kisebb kert, nagyobb részben hasznot hajtónak ítélve, mivel nem csupán díszfákból (exoticis), hanem gyümölcsfákból is van benne. Területének kiterjedésére (befogadóképességére) való tekintettel könnyen lehetne árendába adni, ebben az esetben „excluso proprietatis fundi valore” becsértéke 150, illetve 180 Ft. – Rét, mely a fent említett kert mellett (a maklári alsóvárosban) fekszik, s Basa-rét a neve. A réten kaszálható széna mennyisége szekérben, a kiadások levonása után megmaradt tiszta haszon feltüntetésével. Mivel azonban az említett kerttel együtt éventi 80 forintért az egri káptalan bírja árendában, ennek tőkésített értékét kell figyelembe venni a becslésnél. – Becsérték összesen: Rh. fl. 7838,63 1/3 89861,90

Azokról a fundusokról és javakról, melyek az egri vár falain kívül találtattak, s az egymás után következő egri parancsnokok birtokában voltak; most azonban őfelsége 1748. évi március 24-i rendeletével a királyi fiscus számára birtokbavétettek. Az 1748. évi conscriptio szerint.
(Heves m.): Eger

Tartalomgazda