Szöveg |
(Becslés) „Aestimatio”, amelyet a kamara pozsonyi számvevősége készített. Szerdahely: Kuriális ház a piacon, 5 szobából áll, teteje szalmával fedett, részben romos. – Kocsma is van benne, egy szobával együtt kocsmárosnak bérbe adva, összege, kimért bor és sör után is fizet. – A másik szoba után censust fizet. – A többi három szoba után a bennük lakó zsidók fizetnek, összege. – Piacon bolt, mészárszéknek építve, zsidó bérlő fizette összeg. – Kúriához tartozó szántók, nagyságuk holdakban, 2 nyomásra vannak felosztva, befogadóképességük, hozamuk, ötszörös. – Mivel semmi földművelést nem végez a földesúr saját igával, csak kétszeres hozamra lehet számítani, értéke. – Kuriális rétek, szénahozamuk, értékük, de mivel a kaszálást, gyűjtést és hordást pénzért kell végeztetni, felére értékeli a nyereséget. – Zálogösszeg. – Végösszeg (jövedelem): 191 forint. Török Miklós-féle fiskális javak. (Pozsony m.): Szerdahely
|