HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 075. - No. 009.

Dátum 1752 után
Jelleg

Egykorú kamarai másolat, 34 pag., aláírás nélkül, datálva nincs, de az összeírás melyen alapul 1752-ben készült

Szöveg

(Becslés) „Aestimatio”, melyet Kelemen Pál inspector és Gottesdorfer Antal élesdi salis praeceptor összeírása alapján a kamara készített.
Nagyvárad:
Telek, zsinagóga van rajta, taxát fizetnek utána, összege, értéke, mellette levőház után is fizet a hitközség, összege, értéke, másik ház után 1 zsidó fizet, összege, értéke. – A városkapuval szemben 2 bolt, 2 zsidó mészáros bére, értéke. – Többi 8 boltot részben zsidók, részben görögök bérlik, árendájuk. – Malom 3 kőre, jövedelem a molnár negyedén kívül köblökben, értéke, pittlpénz jövedelme. – Szőlők, nagyságuk kapásokban, hozamuk, értékük
Szaránd:
Telkek, taxajövedelem – Vajat is adnak, értéke – Erdő, makkéréskor hízlalható disznók, fizetnek utánuk, értéke. – Búza, árpa, zab, kukorica, kilenced földesúri jövedelme, értéke. – Bárányokból nem adnak kilencedet, mert a juhok már elfogytak. – Gidákból, méhekből kilencedet adnak, értéke – Pázsitpénz jövedelme – A vármegye rendelkezése szerint évi 26 napot dolgoznak, mivel nem tűnik ki a conscriptióból igás vagy gyalog napszámot kell-e érteni, egységesen értékeli. – Kocsmajövedelem, értéke – Zsákokat adnak, vagy fizetnek helyette, értéke – F. szükségére fát tartoznak befuvarozni, mivel a fa az uradalmi erdőkben le van vágva, csak a fuvart kell értékelni.
Kigyik:
Száraz kocsmáért fizetnek – Makkos erdőkben hízlalható disznók, értékük.
Szurdok:
Malom 1 kőre, jövedelme – Makkos erdő, jó terméskor hízlalható disznók, jövedelme. – Per útján az uradalomra szállt makkos erdő, hízlalható disznók, értékük.
Fancsika:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értékük
Eössi:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értékük
Teöltés:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értékük – Malomcensus jövedelme, értéke – Borkilenced jövedelme, értéke
Cigányfalva:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értékük.
Kabaláspatak:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értékük
Fügyi:
Malom 2 kőre a Kőrösön, búza és kukorica jövedelme, értéke. – Földesúri szőlő, nagysága kapásokban, jövedelem, értéke, harmadát művelésre számítva. – Pálinkafőző üst után fizetnek, értéke
Magyarcséke:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értékük – Malomjövedelem, értéke – Földesúri rétek, szénahozamuk, értékük
Sztrakoss:
2 malom, egy kövesek, értékük – Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Bucsum:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Topest:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke, ötévi átlagot véve.
Bussest:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke. – Malom census, értéke
Terpest:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Rotanest:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Szombatság:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Krecsány:
Két malom, jövedelmük, értékük
Kopecsany:
Két malom, jövedelmük, értékük
Konyiklet:
Kis malom, jövedelme, értéke – Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Dobrest:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Nagyhegyeshely:
Malom 1 kőre, jövedelme, értéke
Felsőtopa:
Malom 1 kőre, jövedelme, értéke – Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Bukorjam:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Csessoara:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Korbest:
Három malom, jövedelmük, értékük – Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Kerpest:
Malom, jövedelme, értéke – Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Krainicsest:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Lunkaszprie:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Kimpan:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Szitany:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke. – Két malom, jövedelmük, értékü.
Kosgyan:
Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Hegyes:
Malom 1 kőre, jövedelme, értéke
Pappmező:
Földesúri malom 2 kőre, gabona és kukorica jövedelme, értéke.
Cseffa:
Földesúri rétek, lakosok szénamegváltásért fizetnek, értéke – Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Bogyoszlóháza:
Rétek, földesúr részére fenntartva, szénahozamuk, értékük – Más rétek, gesztiek használják, értéke.
Kisgeszt:
Rétek, szénahozamuk, értékük – Malom, taxája, értéke – Nádas, kévéket adnak, értéke
Gyanta:
Szántók, befogadóképességük, értékük. – Rétek, szénahozamuk, értékük – Legelőjét gesztiek használják, értéke – Allódiális földeket árpával vetik gesztiek kilencedért.
Iklod:
Szántók, befogadóképességük, értékük – Rétek, szénahozamuk, értékük
Madaras:
Lencséből is adnak kilencedet.
Homorogh:
Allódiális vetés, várható hozama, értéke – Földesúri rétek, szénahozamuk, értékük
Szentandrás:
Rétek, szénahozamuk, értékük – Makkos erdő, hízlalható disznók, értéke.
Csegőd:
Erdő fajzás címén adott összeg, értéke. – Makkoltatás jövedelme, értéke
Méhkerék:
Makkoltatás, hízlalható disznók, értéke.
Peterd:
Szántók, Kőrös gyakran elönti, ugraiak használják kilencedért, jövedelme, értéke. – Káposztából kilencedet adnak, értéke – Fajzásért árpát adnak, értéke – Kendervetésért fizetnek, értéke – Ahol hajdan a falu feküdt, kukoricát vetnek, értéke – Szilvás, jövedelme, értéke – Malom 4 kőre, jövedelme
Telky:
Erdő, hízlalható disznók, értéke
Királyi fiscus birtoka. Nagyváradi uradalom.
(Bihar m.): Nagyvárad – Szarand – Kigyik – Kopcsal – Szurdok – Sergest – Vircsologh – Fancsika – Eössi – Teöltess – Czigany falva – Kabalas Patak – Fugyi – Magyar Cseke – Sztrakoss – Drassest – Bucsum – Topest – Dusset – Terpest – Szombatságh – Krecsány – Kapocsány – Kotyiklet – Dobrest cum Govazest – Nanyhegyeshely cum Gavormyest – Felső Topa – Csessoara cum Polya – Korbest – Kerpet – Alsó Topa – Krainicsest – Lunkaszprie – Kimpan – Szitany cum Turbores – Spinus – Vallany – Kosgyan cum Bodany – Hegyest cum Hogyest – Szedlistye – Albest cum Szitar – Cseffa – Kis Radvány – Geszt – Bogyoszlóháza – Matehaza – Beker – Kiss Geszt – Gyante – Vatyan – Iklod – Homorogh – Szt. András – Fekete To – Csegőd – Méhkerék – Papy – Telky – Parota – Janka – Pap Mezeö

Tartalomgazda