HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 001. - No. 017.

Dátum 1619. november 18.
Jelleg

40 oldal latin nyelvű eredeti pecséttel és aláírással hitelesítve és ennek közel egykorú másolata.

Szöveg

Dóczy András birtokai Szatmár megyében.
„Urbarium” Keletkezési körülményei ismeretlenek.
Matolcs: (Matos)
iudex névvel – egész telkes jobbágyok 70 – fél telkes jobbágyok 32 – özvegyek egész telkei 6 – özvegyek fél telkei 3 – zsellérek 8 – puszták (házak és helyek) 7 – valamennyi név szerint – lovak, ökrök száma – census: közösen évente kétszer fl. 8 – proventus: évente 6 rőf durva gyapjú (guba) 1 vágótehén – dézsma: minden veteményből és méhkasból a földesúrnak, disznóból és bárányból is – A többi birtokra is jellemző az egész telkesek túlsúlya. – Educillatio: az év egyik felében a jobbágyoké, másik felében a földesúré. Éspedig karácsonytól húsvétig a földesúré, húsvéttól Szent László napjáig a jobbágyoké. Szent Lászlótól Szent Mihályig ismét a földesúr, Szent Mihálytól karácsonyig megint a jobbágyok borát mérik. Egyéb nemeseknek tilos a kocsmáltatás. – Közös erdő a gyarmatiakkal. – robot: az évi munkákat minden jobbágy összesen egy hétig tartozik végezni – Malom: a Szamoson kétkerekű vízimalom, felszereléssel. Gátjainak megjavítását a matolcsiak tartoznak elvégezni. – Komp-vámmal ugyanitt. (Jövedelmét Báthory Gábor eladományozta.) – Intézkedés a komp felújításáról és a vám jövedelméből való fedezéséről. – A lenyírt gyapjúból saját munkájukkal kell gubát készíteiük (crisia). – Fundus nobilitaris, gyümölcsöskerttel, melyet Dóczy András Megyer Benedek Mihály fiától vett meg. Földjein a földesúrnak két nyomásra 32 hold szántója van és 2 rétje. – Bírságok.
Gyarmat:
A két „szer” szolgáltatásait külön sorolja fel. – Censusa: közösen évente kétszer fl. 15. – Proventusa: évente két vágótehén. – Dézsma: ugyanaz mint a Dóczy-birtokon (a gabonadézsma nyolcada a parochiáé). – Educillatio: 1. Dóczy birtok, azzal a különbséggel, hogy húsvéttól Szent Lászlóig egyéb nemeseké. – A máramarosi sóbányákból évente 210 sókockát kell a jobbágyoknak megvásárolniok és a földesúr részére beszolgáltatniok, ezek árában a földesúr fl. 6-ot ad, a fennmaradó részt a jobbágyok közösen fizetik. – A teljes ekefogattal bíró jobbágyok évente 1 icce vajat, az egy tehenesek 1/2 icce vajat és 1 tehénsajtot tartoznak adni. – Munera: karácsonyra, húsvétra és pünkösdre a két barommal bíró jobbágyok ünnepenként egy-egy ludat, tyúkot és tojást pedig tehetségük szerint adjanak. Ezenkívül kendermagot 2 köböllel, lenmagot 2 köböllel. – A makkos erdők tilalmasak. Amikor a makk terem, a barommal bíró jobbágyok 2 köböl makkot, igás állat nélküliek 1 köböl makkot tartoznak összeszedni és beszolgáltatni, ezután a maradék makkra a többi birtokos nemesek is kihajthatják disznóikat. – Allódiális szántó: 2 nyomásra 276 hold, hozzá 5 szénát termő rét. – Halászóhely, melyben kiöntés idején a földesúr számára bőségesen lehet halat fogni.
Károlyi-szer:
Census: egész telkes jobbágy fl. 1, fél-telkes jobbágy den. 50-et adjon. – Fertonpénz fejében: egész telkes d. 14, féltelkes d. 7-et tartozik adni. – Dézsma: tavaszi és őszi vetésből, méhből és bárányból. – A kamara részére Ecsedre adóznak. – Dézsma: disznótized a földesúré. – Munera: karácsonyra minden jobbágy egy-egy tyúkot adjon. – Educillatio: az itt birtokos többi nemeseknél szokásos módon.
Kis-Ár:
Dézsma: a nagyáriakkal együtt a földesúrnak mindenből tizeddel tartoznak. – Educillatio: egész éven át a földesúré. – Gyertyabelet (ellychnia, lichmia) és kendermagot szokás szerint közösen adjanak. – Minden jobbágy évente 1 icce olajat tartozik adni. – Akinek fejőstehene van, 1 icce vajat adjon. – Erdejük a gyarmatiakkal közös. – Vám.
Tarpa:
Dézsma: a fiscusé, oktáva a parochiáé. – Dézsma: bor és disznótized az úré. – Extraneusok 6 dénárt adjanak. – Borkilenced a földesúré. – Ha a jobbágytól földesura bort foglal el (foglalt bor), jogos és méltányos árát fizesse ki. – Aki a közös földből kaszálót kap (nyilas), évente érte 1 icce vajat, egy tehénsajtot és egy ludat adjon. – Karácsonyra, húsvétra és pünkösdre minden jobbágy egy-egy tyúkot és tojást tartozik adni. – Sókocka-adó. – Böjtnapokra minden jobbágy tartozik böjti éléssel: 4 köböl aszalt almát, 2 köböl aszalt szilvát, 2 köböl kendermagot, 2 köböl lenmagot, gyertyabelet szokás szerint. – Malom: 2 vízimalom a Tiszán, felszereléssel – Tilalmas erdő, makszedési kötelezettséggel. Ha a makkos erdő nem hoz termést, az szántókészséggel (1 pár igavonó + eke) rendelkező jobbágyok egy köböl almát vagy vadkörtét, illetve rozsot vagy sepredéket (purgamentum) tartoznak adni. Akiknek pedig barma nincs, mindebből 1/2 köböllel tartozik begyűjteni és beszolgáltatni
Szatmár oppidum: (Zatthmar)
Nevek és állatok felsorolása nélkül! – curia nobilitaris – puszta (Révay Istvánné) – 1 fundus Körössy Gergely és Zeöchy Demeter házai között. – Malom: vízimalom a Szamoson, gátjait a madarászi jobbágyok tartoznak karbantartani – A szatmári promontórium két szőlője Madarász helységhez tartozik. – Az oppidum és a nemesi telek szántója mindkét nyomásra 114 iugera, szétszórtan fekszik. – 42 iugera Ficsor György özvegyétől megvásárolva. – Ugyanitt 4 kaszáló rét.
Németi oppidum: (Nemethy)
Ugyancsak nevek nélkül. – Malom: 2 vízimalom, melyeknek gátjait a meggyesieknek kell megjavítani. Puszta földek is tartoznak hozzá a Szamoson túl nagy füves szigettel együtt.
Madarász: (Madaras)
Dézsma: nem tartoznak. Disznódézsma fejében pázsitdisznót tartoznak adni. – Akinek juha van, évente egy bárányt és egy sajtot adjon. – Akinek fejőstehene van, évente egy media vajat, akinek tehene nincs, vaj helyett 6 dénárt adjon, az özvegyek pedig 3 dénárt adjanak. – Munera: karácsonykor minden jobágy egy tyúkot, közösen pedig egy őzet adjon. – Educillatio: a földesúr és a jobbágyok között megosztva szokás szerint.
Aranyos-Meggyes: (Aranias Meggiis)
Jobbágy-nevek. – Lovak, ökrök száma.
Báthory-szer:
Census: közösen évente fl. 60 – proventus: évente 2 vágótehén – educillatio: 100 köböl bort adnak – munera: karácsonyra közösen 100 tyúkot és 300 tojást adnak – dézsma: mindenből tartoznak adni a földesúrnak – Évente 2, ill. 1 köböl makkot tartoznak szedni és beszolgáltatni, vagy helyette 1–1 quarta sepredéket (purgamen), illetve korpát adjanak a földesúrnak. – Évente 210 sókockát tartoznak vásárolni a földesúr részére, melynek bizonyos hányadát a földesúr megtéríti nekik. – Aranyos-Meggyesen curia nobilitaris, hozzá tartozó házakkal, veteményeskerttel, csűr-majorsági kerttel, továbbá 2 kaszáló tartozik hozzá. – Szántóföldjei: Ligetaljához 55 hold, Éhmezőhöz 51 hold, Csór és Homokhoz 61 hold – A meggyesi promontóriumon 2 szőlő. – Az apai promontóriumon 1 szőlő szintén a fenti curiához tartozik. – malom: Csillio-malom nevű, ez csak esős időben működik – száraz-vám: a többi nemesekkel közös
Perényi-szer:
Census: közösen fl. 16 (Szent Márton napkor). – Proventus. 32 köböl bort tartoznak adni educillatiora a földesúrnak. – Dézsma: mindenből tartoznak adni a földesúrnak. – Munera: egész telkesek évente 6 tyúkot adnak és 24 tojást, fél-telkesek évente 3 tyúkot adnak és 12 tojást. – Ehető disznót úgy adnak, mint a gyarmatiak. – Van itt egy puszta kastély, hozzá tartozó épületekkel, fallal bekerített kerttel, melynek neve Barátkert. Jó állapotban lévő pince is van. – Allódiális kert puszta házzal. – 2 szekér szénát termő rét. – Szántói: Cserealjához 54 hold, Éhmezőhöz 52 hold, Somogykérhez 24 hold tartozik. – Bírságok.
Krassó: (Crasso)
Census: Szent Mártonkor fl. 2. – Fertonpénz címén Szent György napkor jobbágyonként den. 15. – Proventus: minden jobbágy évente 2 köböl akó-gabonát (avenam ako dictam) tartozik beszolgáltatni. – Munera: egész telkes jobbágy évente 4 tyúkot és 24 tojást, fél-telkes jobbágy évente 2 tyúkot és 12 tojást ad – dézsma: mindenből tartoznak adni a földesúrnak – Évente közösen 1 pint vajat és 25 fejeskáposztát tartoznak adni. – Szolgálni parancs szerint kötelesek földesuruknak.
Berencse: (Berencze)
Census: Szent Mártonkor fl. 1 – Pproventus: egész telkestől 1 icce vaj, 1/2 telkestől 1/2 icce vaj – karácsonykor egész telkes 5 tyúkot, 1/2 telkes 3 tyúkot ad – közösen 1 nyulat és 25 fej káposztát tartoznak adni. – Dézsma: gabonából nem tartoznak, disznóból és méhkasból kötelesek adni. – Minden jobbágy 1 köböl makkot gyűjteni és beszolgáltatni tartozik évente.
2 vajda (vaivoda) eskü alatt vallja, hogy az alább felsorolt avassági részbirtokok helységeiben 24 egész telek van. – A részbirtokok censusa: közösen évente fl. 8-at adnak. – Fertonpénz címén telkenként egész telek után den. 30-at, fél telek után den. 15-öt. – Dézsmával: minden szokásosból. – Munera: egész telek: 6 tyúk, 24 tojás, 1 icce vaj, féltelek: 3 tyúk, 12 tojás, 1/2 icce vaj.
Komorzán, Tassolc és Kányaháza:
Egész telek után egy nyestbőrt fél-telek után felet adjanak. – Ezek a falvak közösen évente 60 fejeskáposztát és egy őzet tartoznak adni a földesúrnak. – Ezen felül két rókabőrt és egy nyestbőrt venni és a földesúrnak beszolgáltatni tartoznak. A rókabőr ára fejében den. 60-at, a nyestbőr ára fejében den. 75-öt ad a földesúr, a többit a jobbágyok kötelesek fizetni.
Dóczy András birtokai.
(Szatmár m.): Matolcs (Matos media) – Gyarmat media (Báthory-szer) Károlyi-szer – Kis-Ár portio (Kos Ar) – Tarpa media – Szatmár oppidum (Zathmar) – Németi oppidum (Nemetvölgy) – Madarász (Madaras) – Aranyos-Meggyes (media) (Aranias Meggyis media) – Bothory-szer – Prényi-szer – Krassó portio (Crasso) – Berencse portio (Berencz) – (Avassagh) Avasság portio – Komorzan portio – (Bikzad) Bikszád – Fassolcz – (Kaniahaza) Kányaháza – (Buyanhaza) Bujánháza – (Terepp) Terep-portio – (Uyffalu) Ujfalu portio – (Felseo Falu) Felsőfalu portio – (Turvikonia) Tur-Vékonya portio – Raxa portio

Tartalomgazda