VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1794

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1641.12.4-5.
Ügyszám 1794
Hely Szombathely
Ügyleírás A törvényszék által felvétetett a főispán úrnak, mint felperesnek a Pataky Judit asszony, néhai Bagoly Menyhért özvegye, mint alperes fél ellen folytatott pere.A felperes úr érdekében és prokurátort valló levelével Tolnay János jelent meg, aki a szokás szerint való protestációval – amiatt protestál tudniillik, hogy a törvényszék az ország törvényeinek és szokásjogának az alapján, illetve ezekre hivatkozva a jelen pert érvénytelenítette és visszahelyezte a kezdeti állapotába – az ilyen és ehhez hasonló perek ügyében megalkotott 1638. évi 60. törvénycikkelynek, valamint a kereset kapcsán elvégzett nyomozásnak megfelelően kéri, hogy az alperes asszony személyesen jelenjék meg a törvényszék előtt, a törvényszék pedig hozzon ítéletet ellene. – Az alperes Az alperes fél prokurátora kijelenti, hogy az általa bemutatott vizsgálat is hiteles, mivel azt hiteleshely adta ki. Egyben megígéri, hogy amennyiben törvényes határnapot hagynak neki arra, akkor ismételten vallomást szerez a mind a két vizsgálatban megnevezett személyektől és azt a törvényszék rendelkezésére bocsájtja. – A felperes ragaszkodik a követeléséhez, mivel a határnapnak az ilyen módon és okon való kitűzéséről sem a törvény, sem pedig a szokásjog nem tud. – A törvényszék határozata: az alperes prokurátorának az érvelése visszás, ezért válaszoljon egyenesebben az ügy érdemére vonatkozólag.Az alperes fél prokurátora ezen határozat ellen is protestációt terjeszt elő, s kijelenti, hogy ragaszkodik részint az általa bemutatott vizsgálatban foglaltakhoz, részint pedig az ígéretéhez, tudniillik, hogy új vallomásokat szerez a két vizsgálatban megnevezett személyektől. Fenntartván magának a további ügyvédi eljárás lehetőségét, kijelenti, hogy a felperesnek nem lett volna szabad keresetet előterjeszteni; e tekintetben az országban élő szokásjogra hivatkozik. – A felperes fél prokurátora ünnepélyes tiltakozás formájában kijelenti, hogy az általa bemutatott vizsgálatot a főispán úr és a magisztrátus parancsára végezte le, s ezért e tekintetben nincs helye a szokásjogra való hivatkozásnak, így ragaszkodván a vizsgálatban foglaltakhoz, követeli, hogy a törvényszék hozzon végleges ítéletet az ügy érdemét illetően. – Az alperes fél prokurátorának erre az a válasza, hogy a mondott vizsgálatnak önmagában semmi érvénye nincs, s így továbbra is ragaszkodik az általa végeztetett vizsgálathoz, illetve az általa tett ígérethez. – A felperes fél prokurátora kijelenti, hogy az egyszerű vizsgálat, amelyre az alperes hivatkozik, nem csökkenti a magisztrátusi vizsgálat erejét; a mondott ígéret pedig ellenkezik az ország törvényeivel. – Az alperes fél prokurátora kijelenti, hogy ígérete összhangban van az ország törvényeivel. – A törvényszék ezek után a következő határozatot hozta: az idő rövidsége miatt ezen ügy tárgyalását a következő törvényszéki ülésre kell halasztani.
Forrás TÓTH PÉTER: VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI II. 1601-1620, 1631-1641

Tartalomgazda