VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1678

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1636.09.25.
Ügyszám 1678
Hely Szombathely oppidum
Ügyleírás A közgyűlés előtt felolvasták és teljes terjedelmében be is másolták a jegyzőkönyvbe II. Ferdinánd császár és király levelét, amely a vármegye közönségéhez szól és amelynek tartalma a következő: őfelsége a megye leveléből megértette, hogy egy korábbi közgyűlésen milyen viták támadtak a főispáni méltóság betöltéséről, azért tudniillik, mivel gróf Nádasdy Ferenc, aki királyi adomány által megkapta ezt a már az atyja által is viselt tisztet, még csak a 14. életévét töltötte be, még nem egészen érett és bölcs a vármegye kormányozására. Felmerült annak lehetősége is, hogy helyettest állítsanak mellé, amíg a törvény által meghatározott életkort el nem éri, ahogyan az más vármegyék esetében is szokás. Mivel azonban Nádasdy Ferenc már letette az esküt ezen méltóság viseléséről és a vármegye közönsége egyhangúlag el is fogadta azt, s mivel már csak két év van hátra a törvényes életkor eléréséig, ezért őfelsége nem akarja visszavenni tőle ezt a méltóságot és azt sem akarja, hogy valaki helyettesítse őt ezen időszak alatt. Azt kívánja viszont és meg is parancsolja, hogy zombori Lippay Gáspár (egregius), mint bölcs, megfontolt, a hazai jogban jártas és Vas vármegyében birtokokkal is rendelkező férfiú legyen a mondott Nádasdy Ferenc segítségére a főispáni hivatallal, illetve a megye igazgatásával kapcsolatos feladatok elvégzésében, főként, ami a tisztségviselők megválasztását és az igazságszolgáltatást illeti, mivel úgy látja, hogy ez köz javát és a vármegye hasznát egyaránt jól szolgálja. – A levelet, amely Regensburg városában, 1636. augusztus havának 12. napján kelt, a királyon kívül Lippay György veszprémi püspök és Ferenczffy Lőrinc is ellátta kézjegyével.
Forrás TÓTH PÉTER: VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI II. 1601-1620, 1631-1641

Tartalomgazda