|
Ügyleírás
|
A vármegye közönsége úgy találta, hogy Horváth Ferenc, valamint őfelsége katonaságának más tisztjei is nem csak az önként jelentkezőket fogadják be katonának, hanem másokat is erre, illetve a hópénz elfogadására kényszerítenek és ezáltal a megyebéli jobbágyokat szétszórják, s igen sok embernek jelentős károkat okoznak. – Ebben az ügyben a következő határozat született: a kiküldött követ, azaz Káldy Ferenc által meg kell kérni a nádorispán urat, hogy méltóztassék eltiltani e törvénytelenségtől a nevezett Horváth Ferencet és szigorúan megparancsolni neki, hogy vezényelje el innét az általa gyűjtött katonaságot, mert különben a vármegye fogja elkergetni. Azokat a jobbágyokat pedig, akik az ilyesfajta kapitányokkal egyetértenek, a földesurak szabadon megbüntethetik.
|