VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1468
Adatbázis | Jegyzőkönyvek |
Ügytípus | VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei |
Közgyűlés dátuma | 1619.05.06. |
Ügyszám | 1468 |
Hely | Szombathely oppidum |
Ügyleírás | A vármegye közönsége országgyűlési követekké választotta táplánfalvai Polányi Lajost és Káldy Ferencet, s az alábbi követutasítást adta ki a számukra:– szóban is és írásban is szorgalmatosan járjanak közbe annak érdekében, hogy épségben és sértetlenül megmaradjon a békesség mind a törökkel, mind pedig a szomszédos és szövetséges országokkal és tartományokkal, hiszen oly nagy költségek árán hozta létre azt őfelsége;– továbbá, hogy az elzálogosított jószágoknak a már oly sokszor elhatározott visszakebelezését rögtön és minden halogatás nélkül, tudniillik még az országgyűlés időtartama alatt valósítsák meg az arra kirendelt biztosok;– végül, hogy tekintet nélkül a mondott uradalmak visszakebelezésére, végeztessék el azoknak a határoknak a kiigazíttatását, amelyek ezen elzálogosított uradalmak az egyik részről, a másik részről pedig Vas vármegye között húzódnak, amelyekről hosszú időn keresztül oly sok vita folyt és amelyek még most sincsenek kijelölve. |
Forrás | TÓTH PÉTER: VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI II. 1601-1620, 1631-1641 |