VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1364
Adatbázis | Jegyzőkönyvek |
Ügytípus | VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei |
Közgyűlés dátuma | 1614.03.26. |
Ügyszám | 1364 |
Hely | Szombathely |
Ügyleírás | A nemesek közül igen sokan annyira megfogyatkoztak javaikban és ezért olyan nagy nyomorúságra jutottak, hogy nem csak az alispán urat – aki tudniillik az országnak a legújabb, Pozsonyban, az 1608. és az 1609. esztendőben meghozott és szentesített törvényeiben foglaltaknak megfelelően köteles a nemesek közötti hatalmaskodási perekben a helyszínen eljárni – nem képesek a munkájáért megállapított napi tiszteletdíjjal és élelemmel ellátni, hanem lassacskán már a saját családjukra is nehezen, azaz mások segítségével tudnak gondot viselni. Részint az elmondottak miatt, részint pedig azért is, mert egymástól távol fekvő és hosszú úttal elválasztott helyeken laknak, de a felmerülő vitás ügyek napról-napra növekvő száma miatt is az alispánok a legnagyobb igyekezettel és legjobb akarattal sem tudnak eljutni minden egyes helyre, ahová szükséges. Annak érdekében tehát, hogy szegénységük vagy félreeső helyen való lakásuk következtében ne húzódjanak el a perek és így a pereskedő felek ne szenvedjenek egyre nagyobb kárvallásokat, a vármegye közönsége megegyező akarattal és egyhangú szavazással a következő statutumot alkotta: ezután a jövendőben mindenki számára szabad lesz, hogy a fent hivatkozott törvények illetékessége alá tartozó ügyekben akár a törvényszéken kívül, tehát mint eddig, a helyszínen és az alispánok előtt, s a mondott törvények által megszabott feltételek szerint indítson és folytasson pert, akár pedig a törvényszék helyszínén, a megye közönsége előtt. Amennyiben pedig valaki a törvényszék előtti pereskedést választja, akkor az idéztetés első határnapján ki kell adni a másolatokat a perbe hívott fél számára, majd rögtön az azt követő törvényszéki ülésen bármiféle jogorvoslatot kizáró és végleges ítéletet kell hozni a perben, s gondoskodni kell az ítélet végrehajtásáról is. |
Forrás | TÓTH PÉTER: VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI II. 1601-1620, 1631-1641 |