VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1231

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1610.10.19.
Ügyszám 1231
Hely Szombathely
Ügyleírás Azoknak a katonáknak, illetve kapitányuknak a fegyverben tartásával kapcsolatban, akiket az ország legutóbbi törvényeiben foglaltaknak megfelelően minden négy porta után kellett kiállítani már négy hónappal ezelőtt, a vármegye közönsége a következő határozatot hozta: a hópénzük folyósítását meg kell szakítani, oly módon azonban, hogy minden főúr és birtokos nemes a katonáit, mint szervitorokat tartsa maga mellett készenlétben, hogy ha a szükség esetleg úgy hozná magával, rögtön táborba küldhesse őket. Az eltelt négy hónapra járó hópénzt pedig mindenki fizesse ki teljes egészében, úgy, ahogyan az általa állított katonával arról megállapodott.
Forrás TÓTH PÉTER: VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI II. 1601-1620, 1631-1641

Tartalomgazda