VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 367

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1597.12.29.
Ügyszám 367
Hely Szombathely (Savaria)
Ügyleírás Ha a nemesek osztályt akarnak tenni osztályos atyafiaikkal, akkor az ország régi törvényei szerint a maguk részére parancslevelet szoktak nyerni az alispán uraktól. Ebből pedig – nem tudni, milyen visszaélés folytán –, ezen vármegyében olyan hosszú per szokott következni, hogy az, aki a vele azonos ágon lévő atyafival osztozni akar, az erre kellő végtelen költségek miatt csaknem minden vagyonát eltékozolván, kénytelen a jogos keresetétől elállni. Amidőn ugyanis idézteti a parancslevél szerint a szembenálló felet, akkor először is az hallgat a kiadott másolatról, másodszor eltilt, harmadszor távolmaradása miatt elmarasztaltatik, negyedszer megsemmisíti az ítéletlevelet, ötödször fellebbez a királyi kúriára, hatodszor visszatér onnét az új ítélettel és megjelenik annak alapján, hetedszer ismét fellebbez, nyolcadszor él az ellenszegüléssel. És így a végtelen eljárások során annyira megvénül a per, hogy aki elkezdte, aligha tudja véghez is vinni. Hogy tehát a szegényebbek ne legyenek ilyen sokáig megfosztva jogaiktól és a hatalmasabbak ne nyomják el őket, a közgyűlés elrendelte, hogy rövidebb eljárás során kell törvényt szolgáltatni neki – amilyen eljárást tudniillik az ítélőmesterek szoktak folytatni –, s ennek menete a következő lesz: miután a parancslevél az alispán kezéhez érkezik, ő azonnal tűzze ki a felek számára a határnapot és a parancslevél másolatát a határnap megjelentésével a szolgabíró vagy az alszolgabíró által juttassa el ahhoz, akivel osztályt akarnak tenni. Ez utóbbi tartozik megjelenni – mint értesített – a felosztandó birtokok helyszínén az alispán előtt, s ott a felek közötti összes vitatott dologban ítéletnek kell születnie. Ha a perbe vont fél állításait az alispán gyengéknek találná és elutasítaná, akkor rögtön köteles az osztályt elvégezni, ha nincs ellenszegülés. Ha pedig van ellenszegülés, akkor az alispán a vármegye törvényszéke elé fogja a pert vinni, s ott – miután letették az ellenszegülés miatti szokott terhet – folytatják tovább a pert a felek, ha akarják, egészen a királyi kúriára való fellebbezésig.
Forrás TÓTH PÉTER: VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI I. 1595–1600.

Tartalomgazda