VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 64

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus VAS VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1595.06.28.
Ügyszám 64
Hely Szombathely (Savaria)
Ügyleírás Darabos István (egregius) protestációt terjesztett elő, azért, mert Keserű István és Gaiger György (egregii) nem a jog útján, hanem saját akaratából embereket küldött a panaszos Domokosfalva possessióban lévő jószágaira, s ezek az emberek ott fogságba vetették és elhurcolták a panaszos néhány jobbágyát, s addig tartották az elfogottakat fogságban, ameddig nekik tetszett. Ilyen módon tehát Keserű István és Gaiger György el akarta foglalni e birtokokat. És jóllehet az elmúlt napokban a felek között létrejött egy megegyezés a Döbörhegy és Döröske possessiókban lévő jószágokra vonatkozó ítélkezés dolgában, Darabos István kijelentette, hogy Domokosfalvát illetően semmiféle kötelezettséget nem vállal magára: amikor tehát a bírák ez utóbbi jószágokról ítélkeztek, az ő akaratán kívül tették azt. A protestáló a korábbi tiltakozásával összhangban kijelenti, hogy a nevezett személyekkel szemben úgy fog fellépni, mint javainak elfoglalói ellen és figyelmezteti őket, hogy hagyjanak fel birtokainak háborgatásával, s ha birtokainak védelmében valamilyen erőszakos cselekedetet lesz kénytelen elkövetni, azt ne neki róják fel, hiszen semmi mást nem tesz majd, mint javait védelmezi.
Forrás TÓTH PÉTER: VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI I. 1595–1600.

Tartalomgazda