|
Ügyleírás
|
Felolvasták Regal tábornagy (Supremus Generalis) levelét, amelyet a vármegyének a hidak felépítése ügyében küldött. Ebben az ügyben úgy határoztak, hogy az alispánt küldik követként, hogy mutassa be, hogy a levélben felsorolt hidak megjavítására a megye képtelen, valamint ugyanezen alkalommal a megyét megillető fent említett 550 forint 10,5 krajcárt hozza el, a megyei ügyekről tájékoztassa Regalt, és a további katonai beszállásolások ügyében tájékozódjon. A napidíja mindezért az utazáson kívül 3 forint lesz naponta.
|