PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 4647

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1737.02.13–14.
Ügyszám 4647
Hely Pest
Ügyleírás Közzéteszik a helytartótanács 1737. január 2-án, Pozsonyban kelt, Erdődy György és Ordódy Lajos ellenjegyzésével kiadott intimatoriumát, melyben közli, hogy a Pest város magisztrátusa által a kövesút használata fejében szedett adót /Flastergelt/, a szekerenkénti 15 krajcárt, módosítani kellene: az átmenő szekerek súlyától kellene azt függővé tenni. Pest álláspontja az, hogy az útadó beszedésének joga privilégiuma része, amit a Bács m.-ből jövő török kereskedőktől éppen úgy behajtat, mint a parasztoktól és azoktól is, akik nem mennek be a városba, hiszen ez másutt is így szokás. Püspök-Vác is így tesz, jóllehet ott nincs is kiépített út. A befolyó pénzt az utak, hidak javítására költik, sőt éppen most hét kőhidat terveznek építeni, melyekhez az építőanyagot már meg is vásárolták. Ha megszűnne az útadó, nem tudnának sem építkezni, sem az utakat rendben tartani, jóllehet a Duna gyakori áradásai miatt a munkálatokra folyamatosan szükség van. Felolvassák a magyar kamara 1694. augusztus 19-én kelt, Kurtz János Ignác aláírásával kiadott útadó-szabályzatát, továbbá I. Lipót, 1694. október 7-én, Ebersdorff várában kelt, Jaklin Balázs nyitrai püspök és Mednyánszky Pál ellenjegyzésével Pestnek adott privilégiumát. Határozat: a vm. kiküldi Szeleczky Mártont, Prónay Gábort, Horányi Gábort és a jegyzőt, hogy tárgyaljanak a magisztrátussal.
Forrás BOROSY ANDRÁS: PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1712–1740 Új sorozat VI. 1735–1737

Tartalomgazda