|
Ügyleírás
|
Gróf Balassy Imre úrnak (illustrissimus) a nevében és személyében, valamint az általa kiadott prokurátort valló levéllel Gedey András (nobilis) utalva a legutóbb tartatott törvényszéki ülésen általa előterjesztett protestációra és kérelemre, amelyet a Tőrincs possessióban lakó Barta Dorottya asszony (honesta), néhai Kovács Ferenc (providus) özvegye – aki nevezett megbízójának a jobbágya – adósságának a dolgában mondott el, s amellyel kapcsolatban akkor Laszkár János (generosus) távolléte miatt nem született határozat, kéri, hogy a törvényszék teljesítse a mondott kérelmet.Ghimesi gróf Forgách Ádám úrnak (illustrissimus) a nevében és személyében, valamint az általa kiadott prokurátort valló levéllel törvényes prokurátora, Laszkár János (nobilis) ünnepélyes protestációt terjeszt elő, amely szerint semmiképpen sem ért egyet a Gedey András prokurátor által előadott kérelemmel és kéri, hogy a törvényszék adja ki a számára mind a kérelemnek, mind pedig összes járulékának – beleértve a kiküldőlevelet is – a másolatát.
|