NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1200

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1653.06.16.
Ügyszám 1200
Hely Losonc oppidum
Ügyleírás Gyarmati Balassy Imre úrnak (spectabilis et magnificus), ő császári és királyi felsége főpalotamesterének, Gyarmat praesidium főkapitányának a nevében és személyében törvényes prokurátora, Gedey András (egregius) a következőket terjesztette a nemes vármegye közönsége elé: három évvel ezelőtt, tudniillik az 1650. esztendőben gyarmati Balassa Ferenc úr (spectabilis et magnificus), Hont vármegye főispánja mint felperes ezen Nógrád vármegye közönsége előtt pert indított a nevezett Balassy Imre ellen, azért, mert az ország törvényeiben foglaltaknak megfelelően vissza akarta váltani az ebben a megyében fekvő Zsély (Seel) possessiónak a fele részét, amely zálog címén Balassy Imre kezénél van. A törvényszék akkor intette is a zálog visszaadása felől az alperest, majd azután, még az 1650. esztendőben magát a pert is felvétette. Mivel azonban oly hosszú idő elteltével mind a mai napig semmi sem történt ebben a dologban – hiszen a törvényszék mindig elmulasztotta a per folytatását –, ezért a prokurátor most bemutatván az ügyre vonatkozó iratok másolatát, azt követeli, hogy a felperes kiáltassék ki megjelenésre és perének a tovább való folytatására.Miután a kikiáltás megtörtént és a felperes, azaz Balassa Ferenc sem a maga személyében, sem pedig prokurátora által képviseltetve nem jelent meg, Gedey András a következőket követelte: mivel a felperes oly hosszú időn keresztül elmulasztotta perének folytatását , s ráadásul most sem jelent meg a kikiáltásra, ezért a törvényszék a bemutatott eljárás alapján mentse fel az alperest a keresetben foglaltak alól, hiszen az ország törvényei és a vármegyében gyakorolt jogszokások egyaránt ezt írják elő.A törvényszék ezután a következő határozatot hozta: mivel a felperes nem jelent meg és ezáltal mintegy kinyilvánította, hogy nem is akarja folytatni a perét, ezért az alperes felet az általa előterjesztett kérésnek megfelelően fel kell menteni, s ráadásul megilleti őt a felperes részéről fizetendő királyi bírság /poena regalis/ is.Az alperes fél prokurátora köszönetet mondott a törvényszék ítéletéért, s egyúttal kérte a felmentő levél, illetve a királyi bírsággal kapcsolatos ítélet- és kiküldőlevél kiadását.
Forrás TÓTH PÉTER: NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1652–1656

Tartalomgazda