NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1129
Adatbázis | Jegyzőkönyvek |
Ügytípus | NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei |
Közgyűlés dátuma | 1653.03.17-18. |
Ügyszám | 1129 |
Hely | Losonc oppidum |
Ügyleírás | Voxith István úrnak (generosus) a Csalár (Chyalar) határában elkövetett valamely hatalmaskodás miatt Vámossy Erzsébet asszony (generosa), néhai Fügedy (Figedj) Mihály úr (egregius) özvegye ellen indított perében a törvényszék a következő határozatot hozta: a törvényt látó asszony ítéletét helyben kell hagyni azokkal a személyekkel kapcsolatban, akiket a felperes az előterjesztésében név szerint felsorolt és törvény elé állíttatni kívánt; az ítélet azonban nem vonatkozik azokra az ugyanolyan nevet viselő személyekre, akik a mondott asszonynál laknak. Az ítéletnek az eskütételre vonatkozó részét pedig azzal kell kiegészíteni, hogy az arra kötelezettek nem csak egyedül, a saját személyükben, hanem harmadmagukkal /met tertia manu/ tartoznak tisztítóesküt tenni.A felperes Horváth Voxith István prokurátora – ugyanaz, aki a vármegye által kiadott prokurátort valló levéllel korábban is képviselte a nevezettet – megelégedvén a határozattal, kérte a bírói ítéletlevél, valamint a kiküldőlevél kiadását. |
Forrás | TÓTH PÉTER: NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1652–1656 |