NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 1033

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1652.03.4-5.
Ügyszám 1033
Hely Szécsény praesidium
Ügyleírás Az alispán úr jelentése alapján a törvényszék helybenhagyta azt az ítéletet és büntetést, amelyet korábban hoztak budai Bornemissza, másként Bolgár Pál (egregius) ellen a következők miatt: a nevezett abban a perben, amelyet Károlyi (Karoli) László (egregius) házastársa, Hoffmann Erzsébet asszony (generosa) indított Kékedy Balázs (generosus) mint alperes ellen és amelyet az 1651. augusztus 31-én, Szécsény praesidiumban tartott törvényszéki ülésen tárgyaltak, majd nem sokkal azután egy barátságos megegyezés következtében leszállattak, ilyen gyalázkodó szavakat mondott a felperes asszony prokurátora, Bakó István ellen: „Csak garázdálkodol velem... Meggyaláztad Kékedy uramat.” – Nem marasztalták el viszont a nevezett Buday Pált [!] a „nem tanultad meg jól a nevemet” szavaiért.Bakó István törvényes prokurátora, Rakonczay János (nobilis) által köszönetet mondott az első bíráskodás során hozott ítélet megerősítéséért, s kérte a törvényszéket, hogy adja ki számára az erről szóló ítélet- és kiküldőlevelet.A törvényszék végezetül a vármegye közönségének a közbenjárására mérsékelte és 20 forintra leszállította a Buday Pálra kirótt büntetés összegét, mégpedig azzal a feltétellel, hogy a nevezett tizenötöd napig tartozik azt kifizetni, mert ellenkező esetben hatályban marad az eredeti ítélet.
Forrás TÓTH PÉTER: NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1652–1656

Tartalomgazda