NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 997

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus NÓGRÁD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1603.04.10.
Ügyszám 997
Hely Losonc oppidum
Ügyleírás 948. A vármegye alispánja és szolgabírái panaszt tettek őfelsége pozsonyi Magyar Kamarája ellen. Ugyanis itt, Nógrád vármegyében az elődeik által is megtartott régi szokásban volt, hogy az ő (az alispán és szolgabírák) fizetésükkel kapcsolatban a Kamara semmilyen kitalált ürüggyel, és semmi szín alatt nem merészelte zavarni a vármegyét, és nem kényszerítette őket arra, hogy fizetségükről elszámolást adjanak. Ezzel a kamara súlyosan megsérti a vármegye szokásait. Tehát levelet fognak írni, a pozsonyi Magyar Kamarának, amelyben közlik, hogy a vármegye meg akar maradni az alispán és szolgabíráinak fizetési módját illetően régi szokásai megtartásában és használatában. Ha mégis, a Magyar Kamarában az alispán és szolgabírók benyújtott regestumából valami hiányosság derülne ki, amely miatt őket valamiféle büntetéssel akarják sújtani, akkor a kamara arról a megtalált hibáról értesítse a vármegyét, hogy itt is kivizsgálhassák a dolgot, és pontosabban átnézhessék a regestumokat, hogy azután megfontolván a kamara kívánságát, annak méltányosan eleget tegyenek, és a hiány megfizetésére azt kötelezzék, aki okozta.
Forrás OBORNI TERÉZ: NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1597–1603

Tartalomgazda