SZATMÁR VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 430 folio

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus SZATMÁR VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1615.05.20.
Ügyszám 430 folio
Hely CSENGER
Ügyleírás Zsarolyáni Márton Péter szolgabíró esküvel jelenti, hogy ápr. 15-én károlyi Károlyi Mihály kérésére soklyói Zabó Farkast a szerződéses szervitora Dévay másként Csapi Ferenc szántszándékos megölése miatt Szabó Mihály gyügyei jobbágya által a megye ítélőszéke elé idéztette a per végleges eldőltéig.
Barkóczy László tiltakozik amiatt, ismételten és ünnepélyesen tiltakozik, nehogy úgy tűnjék, hogy Kawor Mátyás armalisába beleegyezik, aki az elmúlt időben az említett úr Ung megyében levő Solymos nevű falujában lakott és onnan erőszakkal elhurcolva, közvetlen azelőtt állandóan Szatmár mezőváros külvárosában lakott, a tiltakozó jövőbeni jogának megóvása érdekében, mivel a szökevény az eskü által le van kötve ura számára és főbenjáró bűnben is el van marasztalva, nehogy valamikor is a tiltakozó úrtól elidegeníttessék, hanem mind ő, mind az utódai örökös az ő jobbágyai és a felemlített jobbágy armalisa kihirdetését az ország törvénye szerint bármikor szabad legyen neki megellenezni.
Forrás BALOGH ISTVÁN: REGESZTÁK SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐKÖNYVEIBŐL 1593. május 1–1616. augusztus 6.

Tartalomgazda